Index Vakbarát Hírportál

Semjén szerint a román elnök hajlik Székelyföld autonómiájára

2017. július 19., szerda 11:15

Korrektnek és pozitívnak tartja Semjén Zsolt Klaus Iohannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatását – írta az MTI a kormányfőhelyettes 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitóján tartott beszéde nyomán.

Semjén szerint elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A román elnök ugyanis csak az etnikai autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, amelyet a magyarság nem is követelt. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia viszont nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – közölte Semjén.

A román államfő Csíkszeredában járt, látogatása hivatalosan nem kapcsolódik a szerdán megnyitott Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényeihez, amelyen a román politikusok tartózkodnak a részvételtől – bár Iohannis elődje, Traian Basescu kétszer is mondott beszédet a rendezvényen.

Rovatok