Index Vakbarát Hírportál

Donald Tusk sürgősen találkozni akar a lengyel elnökkel

2017. július 20., csütörtök 17:12 | aznap frissítve

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, korábbi lengyel miniszterelnök sürgős találkozót javasolt Andrzej Duda lengyel elnökkel csütörtökön az országban kialakult politikai válság megvitatására, írja az MTI.

Tusk arra figyelmeztetett, hogy közös feladatuk megakadályozni azt, hogy Lengyelország Európa perifériájára szoruljon. Véleménye szerint a varsói kormány által elfogadott, az igazságszolgáltatást érintő törvénymódosítások visszalépést jelentenek és ellentmondanak az európai értékeknek.

Az uniós kormányfői tanács elnöke a lengyel államfőhöz eljuttatott nyilatkozatában hangsúlyozta, Európa és a Nyugat azért fordul kritikával a lengyel kormány felé, mert az Európai Unió nem csak a pénzről és az eljárásokról, hanem elsősorban a közös értékekről és az élet magasabb színvonaláról szól. Aláhúzta, hogy a negatív hangvétel és a "veszélyes tendencia" megállítása érdekében párbeszédre, az eszmecserére való hajlandóságra, valamint gyors és pozitív döntésekre van szükség, és ez a lengyel nép érdeke is.

Tusk előtt egy nappal, szerdán az Európai Bizottság a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt, mivel a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban. Véleményük szerint "rendkívül negatív hatása lenne az igazságszolgáltatás függetlenségére, és fokozná a jogállamiságot érő rendszerszintű veszélyt az országban", ha a jelenlegi formájukban fogadnák el a kifogásolt törvényeket. A Bizottság közölte: megvizsgálták a lehetséges politikai és jogi lépéseket, és szükség esetén cselekedni fognak.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter csütörtökön Bécsben bizakodóan nyilatkozott arról, hogy Varsó megoldást talál az Európai Bizottsággal fennálló konfliktusára a vitatott igazságügyi reformról.  "Remélem, hogy Lengyelország megoldást talál a fennálló vitára, és megőrzi a legfontosabb demokratikus értékeket"   fogalmazott.

Április óta egy sor olyan törvénytervezettel állt elő a lengyel kormánypárt, amelyek a bíróságok átalakítását érintik, de a múlt héten pörgették fel nagyon a folyamatot. A PiS két törvényt már múlt szerdán megszavazott a szejmben (alsóház), majd ezeket péntek éjjel a szintén kormánytöbbségű szenátus is változtatás nélkül jóváhagyta. A legfelsőbb bíróságról szóló harmadik törvény tárgyalását pedig felgyorsították a napokban, és a szejm csütörtökön délután meg is szavazta a javaslatot. A témában írt részletes cikkünket itt olvashatja el.

Rovatok