Index Vakbarát Hírportál

A viharok miatt törölték a Germanwings 14 járatát

2017. július 20., csütörtök 07:10 | aznap frissítve

Hajnalban kapott levelet az egyik olvasónk, hogy nem megy a repülője, foglaljon át máshova. Az olvasónk egy Germanwings-géppel utazott volna Stuttgartból Budapestre. Ugyanakkor a légitársaság honlapján mai járatra már nem lehetett átfoglalni, a telefont nem vették fel. Olvasónk kiment a repülőtérre, ahol sorok állnak a járattörlés miatt.

Közben kiderült, hogy nemcsak a budapesti, hanem más Germanwings-járatokat is töröltek. Törölték például a délelőtti, Stuttgartból Hamburgba vagy a Budapestről Stuttgartba tartó Eurowings-járatot is. A Germanwings korábban az Eurowings leányvállalata volt, 2015 óta már egy társaságnak számítanak Eurowings-márkanéven, mégis a két különböző néven is futnak a járatok. 

Olvasónk, Balázs beszélt egy Eurowings-alkalmazottal, hogy legalább vizet kezdjenek el osztogatni az embereknek, akik már reggel 5-6 órától a sorban állnak. Az eurowingses egyébként azt mondta, hogy reggel óta tíz járatot töröltek. Közben a belföldre (Németország) utazókat elvitték valamilyen másik módon Balázs szerint, így a sor kb. a harmadára-negyedére csökkent. Viszont még mindig lassan megy, tízpercenként nagyjából egy lépést.

A viharok okozták

Németország nyugati és déli részén szerda este hatalmas viharok okoztak károkat. A kölni repülőtér forgalmát is le kellett állítani 90 percre, ott 15 gép indult késve, 14 pedig később landolhatott. Ez volt az oka a stuttgarti járattörléseknek is, írta meg nekünk Hardy Mihály , a Budapest Airport kommunikációs igazgatója, valamint Pákolicz Attila, a  Solutions Communications kommunikációs és PR-cég ügyvezetője.

A viharok miatt a repülők akkora késéssel indulhattak volna csak el, hogy közben annyi idő letelt a személyzetek munkaidejéből, hogy a visszaútra már nem lett volna elég. Ezért a légitársaság kénytelen volt törölni 14 járatot. Napközben még várhatóak késések, mire helyreáll a rend a Eurowings/Germanwings rendszerében.

Rovatok