Index Vakbarát Hírportál

Turisták haltak meg az égei-tengeri földrengésben

2017. július 21., péntek 06:07 | aznap frissítve

Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. Kósz szigetén két turista, egy török és egy svéd meghalt, sokan megsérültek, komoly károk keletkeztek.

Az Amerikai Földtani Intézet (USGS) adatai szerint a rengés epicentruma a törökországi Bodrum városától 10 kilométerre délre, Kósz görög szigettől 16 kilométerre keletre-északkeletre történt, tíz kilométeres mélységben, írja az MTI.

Kósz szigetén ketten meghaltak, egy Törökországból és egy Svédországból érkező turista életét vesztette, amikor rájuk omlott a fal. Egy harmadik, nem azonosított állampolgárságú turista megsérült, mert pánikba esett, és kiugrott szállodája első emeleti teraszáról. Rajta kívül még még 500-an megsérültek. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomása szerint a földrengésnek magyar sérültje nincs.

Jorgosz Kiricisz, a sziget polgármestere a helyi rádiónak elmondta, hogy Kosz városában károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond. A megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat.

A helyi tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok még túlélők után kutatnak. A parti őrség beszámolója szerint a város kikötője is megrongálódott és egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie.

Ródosz szigetéről egy helikopter fedélzetén hatfős mentőalakulat indult, hogy segítsen az ottani munkálatokban.

Törökországban is sokan orvoshoz mentek

Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-as erősségű volt, amelyet Mugla város térségében, valamint környékén is érezték, és ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban. Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott.

A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben, mert attól tartottak, összeomlanak az épületek. Két utórengés is volt. A helyi szálloda vendégei ezután visszatértek szobájukba, hogy magukhoz vegyék személyes tárgyaikat és a szabadban töltsék az éjszakát. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környékén.

Rovatok