Index Vakbarát Hírportál

Nagyon kemény hete lesz Donald Trumpnak

2017. július 23., vasárnap 16:17 | aznap frissítve

Hónapok óta az egyik legfőbb téma Amerikában és a világsajtóban, hogy összejátszott-e a tavalyi elnökválasztási kampányban Donald Trump kampánycsapata orosz tisztségviselőkkel, vagy sem. Kemény hete lesz Trumpnak: hétfőn az amerikai elnök vejét, szerdán az egyik fiát és a volt kampánytanácsadóját hallgatják meg a Oroszországhoz fűződő kapcsolataik ügyében, írja az MTI.

Paul Manafort, Trump korábbi kampányfőnöke, Jared Kushner, Trump vejét és az ifjabb Donald Trump azért mennek meghallgatásra, mert elismerték: 2016. júniusában oroszokkal találkoztak, hogy lejárató információkat szerezzenek Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről.

Kushner és Manafort meghallgatását zárt ajtók mögött rendezik. Abbe Lowell, Kushner ügyvédje a minap az ABC televízióban ugyan azt mondta, hogy ügyfele készségesen és önként együttműködik a kongresszusi politikusokkal, bármilyen kérdésre válaszol, minden információt megad - de csakis zárt ülésen.

A szenátus hírszerzési bizottságának tagjai márciusban jelezték először, hogy Jared Kushnert is meghallgatnák a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozásról folyó vizsgálódások keretében. Várhatóan megkérdezik Kushnert, hogy miért hallgatta el találkozóit Kremlhez köthető orosz üzletemberekkel, és miért nem tett eleget törvényi kötelezettségeinek a találkozók bejelentését illetően. A szenátorok valószínűleg a Trump-kampánycsapat egészének orosz kapcsolatairól is faggatóznak majd. Az érdeklődés azért óriási, mert Donald Trump, valamint korábbi és jelenlegi munkatársai mindig tagadták, hogy a kampányban kapcsolatban álltak oroszokkal. Aztán kiderült, hogy hazudtak.

Másfél héttel ezelőtt a The New York Times című napilap azt hozta nyilvánosságra, hogy Jared Kushner, ifjabb Don Trump és Paul Manafort társaságában egy orosz ügyvédnővel, Natalja Veszelnyickajával találkozott. Az ügyvédnő Hillary Clintonról, a demokraták elnökjelöltjéről ígért terhelő adatokat és dokumentumokat, az akkor még elnökjelölt Donald Trump családtagjai és munkatársai kapva kaptak az alkalmon: ez volt a tavaly júniusi találkozó a Trump-toronyban.  Nyilvánosságra került az is, hogy az ügyvédnő kliensei között volt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) is. Natalja Veszelnyickaja egyébkéntbejelentette: ő is hajlandó tanúskodni a szenátusban, ha beidézik.

Rovatok