Index Vakbarát Hírportál

A venezuelai elnök tartja a szavát

2017. július 26., szerda 06:27 | aznap frissítve

Titkos ügynökök tartóztattak le Venezuelában két, az ellenzékhez közel álló bírát - közölte Twitter-oldalán kedden a caracasi parlament, írja az MTI.

Jesus Rojas Torres és Zuleima Gonzales bírákat a latin-amerikai ország keleti felében fogták el. Mindketten tagjai az ellenzék által néhány napja létrehozott párhuzamos legfelsőbb bíróságnak. Letartóztatásukkal a bírói testületnek már három tagja van őrizetben.

A jobboldali ellenzék által uralt venezuelai parlament múlt pénteken nevezte ki a legfelsőbb bíróság 33 új tagját, akiket azután fel is esketett Julio Borges, a törvényhozás elnöke.

A parlament azzal indokolta az új bírák kinevezését, hogy 2015 decemberében az akkori kormánytöbbség törvénysértően választotta meg a testület 13 tagját.

Nicolas Maduro elnök azonnal kilátásba helyezte, hogy a lehető legkeményebben fog eljárni a párhuzamos legfelsőbb bíróság tagjaival szemben.

Egyik a másik után, sorra börtönbe fognak kerülni

- jelentette ki a baloldali nacionalista elnök vasárnap a VTV állami televízió által sugárzott szokásos hét végi műsorában.

A Maduro politikája ellen április óta folyamatosan tüntető, Demokratikus Unió Asztala (MUD) nevű pártszövetség szerdára újabb, ezúttal 48 órás országos sztrájkot hirdetett. A kormányellenes erők emellett péntekre újabb tiltakozómenetet szerveznek, hogy megakadályozzák az elnök által július 30-ra kiírt alkotmányozó nemzetgyűlési választások megtartását. Az ellenzék szerint Maduro az alkotmányozó nemzetgyűléssel "saját hatalmát akarja megerősíteni" és "diktatúrát" akar kiépíteni.

Szerdán napközben Leopoldo López, a venezuelai ellenzék egyik vezető alakja felszólította szerdán a hadsereget, hogy tagadja meg a Nicolás Maduro államfő által kezdeményezett alkotmányozó gyűlést. "Arra kérem önöket, hogy ne legyenek cinkosok a köztársaság elpusztításában, az alkotmányos csalásban és az elnyomásban" - húzta alá Lopez, aki nemrég szabadult a börtönből, és jelenleg házi őrizetben van. A Népakarat nevű párt alapítója biztosította a katonákat afelől, hogy bírják a nép és az alkotmány támogatását.

Rovatok