Index Vakbarát Hírportál

Panama-iratok: lemondott Pakisztán miniszterelnöke

2017. július 28., péntek 10:05 | aznap frissítve

A pakisztáni legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy Nawaz Sarif kormányfő méltatlan a hivatalára, emiatt pedig a miniszterelnöknek elvben le kellene mondania - írta a CNN. A bíróság azt is elrendelte, hogy korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást indítsanak a politikus és családja ellen. 

A bíróság azért jutott erre a megállapításra, mert Sarifék nem tudnak elszámolni a vagyonukkal. 

A politikus vesztét a Panama Papers néven elhíresült nemzetközi oknyomozóprojekt okozta. A politikusok és üzletemberek offshore-érdekeltségeit feltáró iratokban ugyan Sarif neve nem szerepelt konkrétan, voltak arra utaló jelek, hogy ő is érintett lehet. 

A dokumentumok megjelenése után a pakisztáni legfelsőbb bíróság nyomozást indított, amely során a miniszterelnökről és családjáról kompromittáló dokumentumok kerültek elő. 

Update: a bíróság ítéletének kihirdetése után nem sokkal lemondott a miniszterelnök. 

A Legfelsőbb Bíróság ítéletének egyébként az is része, hogy Sarif soha többé nem lehet parlamenti képviselő, a választási bizottságnak azonnal meg kell őt fosztania jelenlegi képviselői helyétől, ami által miniszterelnöki tisztsége is megszűnik.

A legfelsőbb bíróság méltatlannak találta tisztsége betöltésére Isak Dar pénzügyminisztert is az ügyben, mert korábban ő volt Sarif könyvelője, így részese volt a tisztességtelen vagyongyarapodásnak - írta az MTI. 

Rovatok