Index Vakbarát Hírportál

Egymillió gyereket fenyeget a kolera Jemenben

2017. augusztus 2., szerda 06:28

Több mint egymillió, ötévesnél fiatalabb alultáplált kisgyereket fenyeget a kolera Jemenben - figyelmeztetett kedden a Save The Children nevű segélyszervezet.

Ennyien élnek ugyanis a szervezet szerint a 2015-ben kitört kolerajárvány által súlyosan érintett területeken. A kór az elmúlt két évben már 425 ezer embert fertőzött meg, közülük 1900-an nem élték túl a betegséget. A Save The Children arról számolt be, hogy az új esetek 44 százalékában 15 évesnél fiatalabbak fertőződnek meg, s a halálos áldozatok majdnem harmada is ebből a korcsoportból kerül ki.

"Az a tragikus, hogy a kolera és az alultápláltság is kezelhető lenne a legalapvetőbb egészségügyi ellátással, de a kórházak és rendelők elpusztultak, az állami egészségügy dolgozói egy éve nem kaptak fizetést, a létfontosságú segélyszállítmányok célba jutását pedig akadályozzák" - mondta Tamer Kirolos, a szervezet vezetője a háború dúlta országban.

Az ENSZ számításai szerint a csaknem 28 millió lakosú országban 20,7 millió ember segélyre szorul. A Save The Children 14 koleraközpontot működtet az országban, de a legsúlyosabban érintett területekre most még több embert küldenek.

Rovatok