Index Vakbarát Hírportál

Felrobbant egy abháziai lőszerraktár, két halott, sok sérült

2017. augusztus 3., csütörtök 12:32

Robbanás történt egy lőszerraktárban szerdán az abháziai Gudauti körzetében, az eddigi adatok szerint két ember meghalt, hatvanegyen megsérültek.

Mindkét áldozat szentpétervári, egy lovastúrán vettek részt, amikor a robbanás történt, halálukat repeszek okozták. Egy harmadik társukat, szintén egy nőt, kéztöréssel szállítottak kórházba. A robbanásban megsérült hatvanegy ember közül huszonnyolcat kórházba szállítottak, húszan orosz turisták.

Abházia, akárcsak Grúzia másik szakadár területe, Dél-Oszétia, a 2008-ban vívott grúz-orosz háború nyomán nyilvánította ki függetlenségét. A háború azután robbant ki, hogy Grúzia megpróbálta katonai erővel visszafoglalni a utóbbi szakadár területét. A két terület önhatalmúlag kinyilvánított függetlenségét azonban Oroszországon kívül alig néhány ország ismerte el, a a világ legtöbb országa és az ENSZ is Grúzia részének tekinti ezeket a területeket. Mindkét régióban orosz katonai támaszpontok vannak.

Az abház katonai ügyészség büntető eljárást indított a lőszerrobbanás ügyében, írja az MTI.

Rovatok