Index Vakbarát Hírportál

Újabb menekülők fulladtak meg Jemen partjainál

2017. augusztus 10., csütörtök 16:46 | aznap frissítve

Alig egy nappal azután, hogy embercsempészek Jemen partjainál brutálisan meggyilkoltak ötven fiatalt, csütörtökön további 55 áldozatot követelt egy kísértetiesen hasonló eset, ahol szintén Jemen partjainál 180 embert kényszerítettek a vízbe – írja a BBC.

A csempészek tudják, hogy veszélyes helyzetben vannak és bármikor rájuk lőhetnek, ezért inkább csak kidobálják őket a part közelében.

– mondta a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője a Reutersnek, aki szerint ez egy új trend kezdetét is jelentheti. 

A csütörtöki eset áldozatai közül mindössze öt ember testét találták meg, további ötvenen pedig eltűntek, vélhetően mostanra már nem élnek. 

Az Afrika szarva és Jemen közötti szűk tenger a jemeni konfliktus ellenére népszerű útvonal a bevándorlók körében.

Rovatok