Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam még létezik, és továbbra is gyilkol

2017. augusztus 16., szerda 23:14

Legalább tíz iraki katonát megölt az Iszlám Állam az iraki fővárostól, Bagdadtól északra található Szaláheddin kormányzóságban, írja az MTI egy iraki biztonsági forrásra hivatkozva. A dzsihadisták négy öngyilkos merénylője beszivárgott a tartománybeli Bajdzsi városba, ahol működésbe hozták a testükre erősített robbanóöveket. Ezt követően heves harcok bontakoztak ki a merénylőket követő társaik és a biztonsági erők tagjai között, az összecsapásokban hat szélsőséges meghalt.

Ezzel párhuzamosan egy másik csoport megtámadta az iraki kormánypárti milíciák egyik állását a szintén kormányzóságbeli ez-Závija területén, az itteni összecsapásokban egy milicista meghalt, további három pedig megsebesült.

Eközben a pesmerga (kurd fegyveres erők) visszaverte a dzsihadisták támadását és két szélsőségest megöltek a Szaláheddin kormányzóság székhelyétől, Tikrittől 90 kilométerrel keletre található az-Zarka közelében. A harcokban három pesmerga megsebesült.

Az iraki légierő parancsnoka kedden bejelentette, hogy Irak és a vele szövetséges nemzetközi koalíciós erők légiereje csapásokat hajtott végre az Iszlám Állam kezén maradt nyugat-iraki Tell-Áfárban, a város tervezett offenzíváját előkészítendő. Hírszerzési források szerint a városból az elmúlt napokban több mint 2000 család menekült el.

Az Iszlám Állam több 2500 harcosa tartózkodik Rakkában, a dzsihadista szervezet szíriai főhadiszállásának tartott városban, mondta szerdai sajtótájékoztatóján Ryan Dillon amerikai ezredes, az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője. 

Az IÁ szíriai "fővárosának" számító Rakka és környéke felszabadítását célzó ostromot június 6-án kezdte meg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenzéki szervezet, amelyet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és az amerikai különleges erők számos tagja is segíti előrenyomulásában.

Az al-Majadín libanoni televíziós csatorna eközben beszámolt arról, hogy több mint 40 civil életét vesztette a nemzetközi koalíció Rakkát ért légicsapásaiban az elmúlt két napban.

Rovatok