Index Vakbarát Hírportál

Trump szerint az antifasiszták rendőrellenes agitátorok, de azért megdicsérte őket

2017. augusztus 20., vasárnap 13:04 | aznap frissítve

Még mindig forrong Amerika a charlottesville-i események után. Szombat este Bostonban tartott tüntetést egy jobboldali, magát Szólásszabadság Koalíciónak nevező csoport. A demonstráció bejelentésekor a szónokaik között voltak szélsőjobboldali aktivisták is, akiket végül az országos felháborodás miatt nem engedtek felszólalni a szervezők, el is határolódtak a fehér felsőbbrendűséget hirdetőktől és a neonáciktól.

Ennek ellenére hatalmas antifasiszta ellentüntetést jelentettek be a városba, nagyjából 40 ezren tüntettek a neonácik és az erősödő rassizmus ellen.

A gyűlés résztvevőit elvonulásukkor is körbevették a rendőrök, hogy védjék őket. Eközben az ellentüntetők kiabáltak rájuk, megpróbálták őket megállítani, és vizes palackokat is hajítottak feléjük. Ekkor történt néhány összetűzés a tüntetők és a rendőrök között. Harminchárom tüntetőt őrizetbe vettek, írja az MTI.

Donald Trump amerikai elnök a bostoni eseményekre reagálva először azt írta Twitter-profilján, hogy látszólag sok rendőrellenes agitátor van az antifasiszták között.

Looks like many anti-police agitators in Boston. Police are looking tough and smart! Thank you.

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2017. augusztus 19.

Majd egy órával ezután váratlanul megdicsérte mindazokat, akik kimentek tüntetni a szélsőjobboldaliak ellen.

"Megdicsérem a sok bostoni tüntetőt, aki kiáll a vakhit és a gyűlölet ellen. Nagy nemzetünk hamarosan eggyé lesz. Évtizedekig megosztott volt. Időnként kellenek tiltakozások a gyógyuláshoz, és Amerika meg fog gyógyulni, erősebb lesz, mint valaha" - írta. 

I want to applaud the many protestors in Boston who are speaking out against bigotry and hate. Our country will soon come together as one!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2017. augusztus 19.

Az persze nem új, hogy Donald Trump egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat közöl a neonáci és antirasszista tüntetésekről. A charlottesville-i merénylet után egy semmitmondó nyilatkozatban elítélte az erőszak minden formáját. Majd, mikor rengetegen kiakadtak azon, hogy miért nem nevezte meg konkrét felelősnek a fehér felsőbbrendűséget hirdető tüntetés szervezőit és a neonáci merénylőt, két nap gondolkodás után kijelentette, hogy a szélsőjobboldali gyűlöletcsoportokat visszataszítónak tartja. Egy nappal ezután pedig arról beszélt, hogy a charlottesville-i erőszakért mindkét oldal felelős, az antifasisztáknak nem kellett volna provokálniuk a neonácikat.

Rovatok