Index Vakbarát Hírportál

Politikusnak álltak Kolumbiában a fegyveres gerillák

2017. szeptember 2., szombat 19:09

Hivatalosan is párttá alakult a FARC nevű fél évszázados kolumbiai gerillaszervezet – írja az Al Jazeera.era.

A gerillák tavaly novemberben kötöttek békét a kormánnyal, a szervezet lefegyverzése júniusban fejeződött be, amivel egy 53 éves és 260 ezer ember halálát okozó korszak zárult le.

Új országot akarunk építeni veletek együtt. Egy nemzetet, ahol senkit nem üldöznek vagy gyilkolnak meg azért, mert máshogy gondolkodik – mondta Rodrigo Londono, a FARC vezetője az újjászületéskor a főváros Bogotában.

Az átalakulás jegyében a FARC logót is váltott, az eddigi fegyvereket képletesen is rózsára cserélték. Bár ehhez remekül illene a Guns N' Roses, nem ez lett az új nevük – ami egyébként is csak formálisan új: gerillaszervezetként még úgy hívták őket, hogy Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők, pártként pedig már úgy, hogy Közös Alternatíva Forradalmi Erők, viszont mindkét névnek ugyanaz a spanyol rövidítése. A szélsőbalos beállítottság is átöröklődött az új névbe.

Vezetője szerint a FARC pártként olyasmikért fog harcolni, mint a társadalmi igazságosság, a béke, a függetlenség, és agrárreformot is szeretnének. Nem lesz könnyű dolguk, mert nagyjából az emberek 70 százaléka kizártnak tartja, hogy rájuk szavazzon, bár a népszerűségük növekvőben van.

Rovatok