Elugelab szigete eltűnt - ezzel a mondattal foglalta össze az amerikai atomenergia bizottság elnöke, Gordon Dean az első hidrogénbomba-kísérletet Eisenhower elnöknek. Az Operation Ivynek nevezett robbantássorozat első tesztjében, 1952 november elsején 10 megatonnás bombát próbáltak ki, ami százszorosa annak, amivel most Észak-Korea kísérletezett. De ha kifejezetten rakétára szerelhető, miniatürizált töltetekről beszélünk, akkor is jobban áll Amerika, amelynek a hetvenes évek óta van ilyen 475 kilotonnás fegyvere.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy Észak-Korea a nemzetközi porondon a mostani ijesztgetéssel együtt is le van maradva, főleg, hogy a 100 kilotonna még akár egy feltupírozott, fúzióval rásegített klasszikus (atom)bomba is lehet, úgyhogy a legóvatosabb szakértők még mindig húzódoznak attól, hogy biztosra vegyék a hidrogénbombát. Főleg, hogy Észak-Korea 2016 januárjában is bejelentette, hogy sikeresen robbantott hidrogénbombát, de akkor a 10 kilotonnás erő miatt ezt senki nem hitte el nekik.
A klasszikus atombombában (szakkifejezés: fissziós bomba) az atomok hasadnak, és ez okoz óriási energiafelszabadulást. A jóval nehezebben előállítható hidrogénbombában (szakkifejezés: termonukleáris bomba) az atomok összeállnak úgy, hogy a végeredmény könnyebb lesz, mint a kiindulópont, és emiatt szabadul fel energia. Ez sokkal pusztítóbb. A különbségről még szakszerűbben és hosszabban itt olvashat az Indexen.
Mindenesetre hidrogén vagy sem, egyrészt ez is óriási ugrás nekik az előző 20 kilotonnához képest, másrészt ezen az alkalmazáson lehet próbálgatni, mekkora kárt csinálna egy ekkora bomba. Például a budapesti belvárosra dobva még a Farkasréti temető széle is felperzselődne.
Észak-Korea szándékosan jól elrejti a világ elől, hogy mit, mikor és hogyan robbant. A Mantap-hegyekben, Punggye-ri közelében van egy földalatti bázisa, ott csinálja a tesztrobbantásait, amelyeket csak azért lehet észrevenni, mert konkrétan megrengeti a földet. Ennek is szakirodalma van egyébként, a lényeg, hogy egy klasszikus földrengésnél hullámzik a föld, azaz ha egyetlen pontot figyel végig az ember, akkor az föl-le mozdul el, a hullám pedig végigmegy a felszínen is. Egy ilyen tesztrobbantásnál viszont a mélyben előre-hátra mozdul meg a lökéshullámtól a föld, így a felszínen nincs károsodás, megrongált, összedőlt épületek.
Észak-Koreának három tesztalagútja is van, és van, hogy olyan tökéletesre sikerül a rejtőzés, hogy még a radioaktivitást sem lehet mérni. A szakértőket az segítheti, hogy a robbantás után xenonatomok (is) kerülnek a levegőbe, ám ha ezek elbomlanak, mielőtt bemérik őket, akkor nincs nyoma annak, mi történt. Így volt például 2009-ben, amikor a nemzetközi közösség egyáltalán nem tudott xenont mérni, 2013-ban pedig már annyival voltak a robbanás után az észlelésnél, hogy nem tudták megmondani, hogy plutónium vagy dúsított uránium volt a szerkezet alapja, állítja az alábbi magyarázó dokumentumfilm.
Annak nyilván senki nem örülne, hogy tőle párszáz kilométerre atom- vagy hidrogénbombákat tesztelnek, márpedig Punggye-ri
Viszont mivel a hegyekben csinálják, magától a robbantástól nem kell aggódni a környéken. A BBC még 2016-ban készített egy ábrát arról, hogy mi történik egy földalatti robbantásnál, és, hát, igazából nem sok. Ezek 2-800 méterre vannak a föld alatt, csinálnak egy nagy lyukat a sziklák mélyén, amibe aztán néhány perc vagy óra múlva bezuhan a föld, és lesz fent, a felszínen egy párszáz méter átmérőjű gödör. Ez, ha sok tíz-száz kilométerre nincs a közelben senki, akkor gyakorlatilag semmit nem jelent a környéknek, és mint láttuk, radioaktivitás is csak éppenhogy észlelhető. Viszont a beomlás okozhat egy második, kisebb rengést, mint most is.
Ennél is szemléletesebb a Verge által közölt, a hegyvonulat valódi topológiájával készült, forgatható 3D-s grafika, amin az alagutak és az eddigi robbantások által csinált lyuk is látszik.
Ők kiszámították egy 350 kilotonnás bomba kráterét is, és ők maguk is arra jutottak, hogy a hegy elég sokat elbír még. Ráadásul 2015-ben Észak-Korea egy újabb alagutat kezdett el ásni, szóval minden jel arra mutat, hogy Kim Dzsongun inkább felpörgeti a kísérleteket, semmint leállna velük.