Index Vakbarát Hírportál

Irma hurrikán: sorra érkeznek az európai katonák a fosztogatók ellen

2017. szeptember 8., péntek 22:26 | aznap frissítve

Több európai ország is megerősíti karib-tengeri területein a katonai jelenlétét, miután az Irma hurrikán elvonulását követően fosztogatások kezdődtek - írta pénteken a BBC .

Mark Rutte holland védelmi minisztert úgy tájékoztatták, hogy a kettéosztott Saint Martin-sziget holland felségterületén machetékkel és pisztolyokkal felfegyverzett bandák igyekeznek kihasználni a káoszt, ezért a kormány katonai őrjáratokat küld ki az utcára. A sziget másik, francia felén Annick Girardin tengerentúli ügyekért felelős miniszter személyesen is látta, hogyan próbálnak a vihartépte házakból minden mozdítható értéket elvinni.

A Francia-Antillákon összesen kilenc halálos áldozata és hét eltűntje van az Irma hurrikánnak, mely tetőket tépett le, csónakokat hasogatott fel, összesen

80 ezer embert fosztva meg lakóhelyétől. A francia kormány számításai szerint Saint Martin szigetének francia felén a házak kétharmada lakhatatlanná vált, sok helyen nincs áram, ivóvíz vagy üzemanyag. Franciaország fregattokat, repülőket és helikoptereket küld a térségbe, a katonák feladata egyfelől a segélyek kiosztása, másfelől pedig a közrend helyreállítása lesz.

Havanna megússza

Magyar idő szerint péntek estére Kubát is elérte a hurrikán pereme - tudósít az MTI. Az amerikai országos hurrikánközpont tájékoztatása szerint az Irma központja péntek este 360 kilométerre volt Kubától és 610 kilométerre Miamitól. Az Irma hurrikán valamelyest gyengült, már nem 5-ös, hanem 4-es kategóriájú viharként tartják számon, de széllökéseinek ereje így is eléri az óránkénti 250 kilométert. A hurrikán eddig 21 ember halálát okozta a térségben.

A kubai állami televízió arról számolt be, hogy a vihar 6 méter magas hullámokat korbácsolt fel a tengeren, és a sziget keleti részén több települést elárasztott a víz. A fővárost, Havannát és az ország nyugati részét azonban várhatóan elkerüli majd a hurrikán.

Az Irma az előrejelzések szerint Kuba és a Bahamák között vonul át Florida felé. Méretére jellemző, hogy nagyobb, mint Florida állam területe. A hurrikán várhatóan vasárnap éri el az államot. Rick Scott kormányzó és Donald Trump elnök is arra kérte az érintetteket, hogy akik olyan helyen élnek, ahol elrendelték a kitelepítést, azok haladéktalanul induljanak el.

Fogytán az idő. Aki kitelepítési övezetben él, annak azonnal indulnia kell. Ez egy olyan katasztrofális vihar, amilyet ez az állam még sosem látott.

A rendelet milliókat érinthet, egyedül Miami-Dade megyében 660 ezer embert szólítottak fel otthona elhagyására. A legnagyobb gondot az emiatt kialakult hatalmas dugók okozzák, valamint az, hogy Florida jelentősebb városaiban a benzinkutak mintegy harmadán kifogytak a készletek, nem lehet tankolni.

És ha az Irma fenyegetése nem lenne elég: péntekre rendkívül veszélyes, 4-es kategóriájú viharrá erősödött a José hurrikán, amely várhatóan szombaton éri el a karibi térség északkeleti részét.

(Borítókép: Holland katona járőrözik Saint Martin utcáin, 2017. szeptember 7-én. Handout / Reuters)

Rovatok