Index Vakbarát Hírportál

Martin Schulz alkancellári posztot ajánlott Merkelnek

2017. szeptember 11., hétfő 17:50 | aznap frissítve

Hétfőn Berlinben tartott sajtótájékoztatót Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje , ahol elmondta többek közt azt is, hogy továbbra is a választási győzelemért küzd és nem foglalkozik a pártja alacsony támogatottságát mutató közvélemény-kutatásokkal – írja az MTI.

Azért küzdök, hogy kancellár legyek, és ha Merkel asszony szeretne belépni a kormányomba, megteheti, alkancellárként.

– mondta a politikus a Die Welt újságírójának mikor arról kérdezte, csatlakozik-e elődjéhez, Peer Steinbrückhöz, aki a 2013-as választási kampány során kijelentette, soha nem lép be egy Merkel-kormányba. Ez akár azt is jelentheti, hogy pártja ismét kormányra lép majd a Merkel vezette CDU/SDU pártszövetség koalíciós partnereként, biztosat azonban egyelőre nem lehet mondani az ügyben.

A legutóbbi felmérések alapján az SPD csupán a szavazatok 21-24 százalékát gyűjtheti majd össze a két hét múlva esedékes Bundestag-választáson, míg Merkelék támogatottsága 36,5-38,5 százalékos, Schulz azonban állítása szerint nem foglalkozik a felmérésekkel, ő ugyanis a meggyőződéseiért harcol. Hangsúlyozta, ha valaki le akarja váltani a jelenlegi kancellárt, annak rá és az SPD-re kell szavaznia.

Az is kiderült, hogy a párt öt fő választási ígérettel indul neki a kampány hajrájának, melyek a következők:

  1. A társadalmi igazságosság erősítése a bérek területén, így a nők hátrányos munkaerőpiaci megkülönböztetésének megszüntetése annak az elvnek az érvényesítésével, hogy ugyanolyan munkáért ugyanannyi bér jár mindenkinek, és annak a jogosultságnak a megteremtésével, hogy részmunkaidőből vissza lehet térni teljes munkaidős állásba. Ezeken kívül egy új elvet is  bevezetnének, miszerint határozott idejű szerződéssel csak különösen indokolt esetben lehet foglalkoztatni munkavállalókat.
  2. A társadalmi igazságosság erősítése a gyermekellátás és az oktatás-képzés területén, amihez a többi között az óvodai ellátási díj megszüntetése és egy nagyszabású iskolafelújítási és iskolaépítési program kapcsolódik.
  3. Gondoskodás az emberek biztos nyugdíjáról, azaz például a nyugdíjjárulék stabilizálása, valamint a nyugdíjak és a nyugdíjkorhatár szinten tartása.
  4. A demokratikus értékek védelme az Európai Unióban.
  5. Egy SPD-s vezetésű kormány nem emelné a védelmi kiadásokat a NATO-tagországoktól elvárt szintre, a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összegre.

Rovatok