Index Vakbarát Hírportál

Szerb szélsőjobboldaliak kampányt indítottak, hogy Újvidék legyen Szerbia fővárosa

2017. szeptember 13., szerda 11:07

A szélsőjobboldali Szerb Liga kampányt indított azért, hogy Belgrád helyett Újvidék legyen az ország fővárosa, írja a Balkan Insight.

A szerb nacionalisták azt állítják, hogy közigazgatás decentralizációja, hatékony átszervezése a céljuk és ezt az szolgálná legjobban, ha több minisztériumot átköltöztetnének Belgrdából a második legnagyobb városba, a Vajdaság központjába.

Mivel nem egy államszervezetekkel foglalkozó civil szervezet szervezi a kampányt, hanem szerb jobboldaliak, annak a valódi célja nem a közigazgatás reformja, hanem hogy

megszüntessék a részben magyarok lakta, etnikailag sokszínű vajdasági autonóm tartományt.

Erre utal az is, hogy a kampány megfogalmazásakor arról beszéltek a nacionalisták, hogy az állam a közigazgatási egységek átköltöztetésével szerb lakosokkal erősítené a nemzeti identitást a Vajdaságban. A Szerb Liga vezetője, Aleksandar Djurdjev szerint a decentralizált államigazgatás után nem is lenne szükség autonóm tartományokra Szerbiában.

Rovatok