Index Vakbarát Hírportál

Ezer menekültet mentettek ki a Földközi-tengerből

2017. szeptember 17., vasárnap 07:46

A líbiai parti őrség szombaton több mint ezer migránst mentett ki a tengerből, akik kilenc összetákolt hajóba zsúfolódva próbáltak Európába jutni, írja az MTI. A menekültek nagy része a szubszaharai Afrika országaiból származik. Visszavitték őket a szárazföldre, ahol internáló központokban helyezték el őket.

A líbiai parti őrség szóvivője szerint 2014 óta mintegy 600 ezer migráns kelt át a Földközi-tengeren Líbiából európai - főleg olasz - partok felé. Az utóbbi időben csökkent a Líbiából útnak indulók száma az erőteljesebb hatósági fellépés következtében, az embercsempészek ugyanis egyre inkább a tunéziai és az algériai partokról indítják hajóikat.

Pénteken a Líbia déli határán át érkező migráció feltartóztatása, valamint az ott tervezett határzár megépítése is témája volt az olasz és líbiai kormány közötti egyeztetésnek Rómában. A líbiai fél hangsúlyozta, hogy az EU és Olaszország eddigi intézkedései az utóbbi hónapokban 35 százalékkal csökkentették a szomszédos Nigerből érkezők számát.

Rovatok