Index Vakbarát Hírportál

Leszállították az embereket egy British Airways gépről Párizsban

2017. szeptember 17., vasárnap 11:38

Biztonsági okokból kiürítették a British Airways egyik járatát vasárnap reggel a Charles de Gaulle párizsi repülőtéren, írja az MTI. A brit légitársaság BA 303-as járata a londoni Heathrow repülőtérre tartott volna, de felszállás előtt leszállították az utasokat.

Konkrétumról egyelőre nem tudni, a hivatalos verzió szerint technikai okokból kellett evakuálni a repülőgépét. Azonban a leszállított utasok a Twitteren több információt is megosztottak. 

Egy James Anderson nevű férfi azt írta, hogy mindenkit leszállítottak a repülőről, majd fegyveres rendőrök és tűzoltókocsik jelentek meg a helyszínen. A rendőrök mindenkit egyesével átvizsgáltak, majd pedig kutyákkal a bőröndöket kezdték ellenőrizni. 

A British Airways szóvivője azt mondta, hogy az utasok biztonsága mindennél fontosabb, így csak akkor indulnak el a gépek, ha teljesen biztosak benne, hogy biztonságos.

A gépet átkutatták, de nem találtak rajta semmit, ami veszélyeztetné az utasokat - közölte a francia rendőrség szóvivője.

Rovatok