Index Vakbarát Hírportál

Dzsihadisták indítottak támadást Szíria északi részén

2017. szeptember 19., kedd 11:40

Szíriai lázadócsoportok nagyszabású támadást indítottak a kormányerők kezén lévő területek ellen Szíria északnyugati részén - közölte egybehangzóan a polgárháború eseményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns szervezetre és a kormányerőket támogató Hezbollah libanoni síita szervezet internetes portáljára hivatkozva az MTI.

A dzsihadista csoportok vezetésével Hama városától északra indított átfogó támadás a legnagyobb térségbeli offenzíva a kormányerők ellen március óta, és alááshatja a nyugat-szíriai tűzszünet fenntartására irányuló moszkvai erőfeszítéseket.

Az OSDH szerint több fegyveres csoport részvételével zajlik a jól előkészített támadás a kormány kezén lévő térségbeli falvak ellen. Részt vesz benne a Tahrír es-Sám iszlamista fegyveres koalíció, élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoporttal, amely korábban an-Núszra Frontként volt ismert, és az al-Kaida szíriai ága volt, de nevet változtatott, miután tavaly szakított a nemzetközi terrorhálózattal. Az offenzívában részt vesz még a Turkesztáni Iszlám Párt nevű dzsihadista csoport, illetve egy olyan fegyveres csoport, amely a Szabad Szíriai Hadsereg ernyőszervezet zászlaja alatt harcol a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők ellen.

A Hezbollah által működtetett hírportál tájékoztatása szerint a nagyszabású támadást a hadsereg és szövetségesei igyekeznek visszaverni. Az OSDH pedig azt írja, hogy súlyos harcok folynak, harci gépek légicsapásokat mérnek a térségre, a lázadók pedig heves tűz alá vették a kormányerők állásait.

Hama tartomány északi része határos a javarészt az an-Nuszra Front kezén lévő Idlíb tartománnyal. Nyugat-Szíria éveken át a polgárháború által leginkább sújtott térség volt, és a térségre vonatkozóan kötött tűzszünetnek köszönhetően a szíriai kormányerők és szövetségeseik hatékonyabban tudták felvenni a harcot az Iszlám Állam terrorszervezettel az ország keleti részén, ahol jelenleg Deir-ez-Zór térségében folynak a harcok.

A múlt héten a Kazahsztánban folytatott tárgyalásokon Oroszország, Irán és Törökország egyetértésre jutott az Idlíb tartomány feszültségmentesítési övezetének határairól. Megállapodtak abban is, hogy megfigyelőket küldene oda. Az an-Nuszra Front azonban elutasította a megállapodást, és fogadkozott, hogy folytatni fogja a harcot.

Rovatok