Egy demokratikus országban viszonylag ritka, hogy egy politikus négyszer egymás után megnyeri a választásokat. Németországban viszont Konrad Adenauer 14 évig volt kancellár, Helmut Kohl 16 évig állt az ország élén, és Angela Merkel is 12 évnél tart. Ez valamilyen német tradíció?

Igen, mondhatjuk, hogy az, de Merkel esetében van egy speciális vonás: ő a 12 évet különféle koalíciók élén töltötte. Kohl egész idő alatt az FDP-vel kormányzott, és jórészt ez jellemezte Adenauer időszakát is. Ezzel szemben Merkel kétszer a szociáldemokratákkal, egyszer pedig a szabaddemokratákkal állt össze, ilyen azért elég ritka. Ráadásul ez egyáltalán nem rontott a megítélésén.

Mégis mit tud Angela Merkel, amit az ellenfeleinek nem megy, sem párton belül, sem kívül? Történészként hogyan magyarázza a sikerét és a népszerűségét?

Nemcsak történészként, hanem politikai kortásként is úgy látom: a Merkel-jelenség egyik különlegessége, hogy óriási a szakadék az imidzs és a politikai tartalom között. Miközben az imidzs megbízhatóságot, egyfajta folytonosságot sugall, a politikai tartalomban rengeteg a váltás. Gondoljunk csak a merkeli atomenergia-politikára, a menekültpolitikára vagy épp az eurós mentőcsomagokra.

Egyik sem volt konzisztens politika, vagyis óriási a különbség a között, ahogy az emberek látják és ahogy valójában politizál.

De hadd tegyek hozzá még két dolgot, ami hozzájárul a népszerűségéhez: az egyik a végtelenül egyszerű, sallangmentes fellépése, ami éles ellentétben áll Putyin, Trump vagy Berlusconi világával. A másik pedig a női tényező: politikai vitákban rendre tapasztalom, hogy a legelszántabb Merkel-támogatók történetesen nők.

Hozzájárul vajon a népszerűségéhez, hogy nagyon kevéssé ideologikus politikus? Egy olyan kereszténydemokrata párt élén áll, amelynek már alig van konzervatív vagy kereszténydemokrata jellemvonása, viszont simán választható a baloldali vagy a liberális szavazóknak is.

Hadd emlékeztessek arra, hogy Angela Merkel az NDK-ban nőtt fel, és 1989-ben néhány hét alatt a szeme előtt omlott össze minden, amit az akkori állami ideológia helyesnek és követendőnek tartott. Egy ilyen szocializációval a háta mögött nehéz valamiféle örök igazságban hinni. Ugyanakkor a politikai pozíciók változtatásának képessége a sikerének egyik titka. A zöldek és a szociáldemokraták politikai programjait átvéve, azokat a saját terveiként adta el, ami nemcsak azzal a következménnyel járt, hogy létrejött az AfD a CDU-tól jobbra, hanem maga a CDU is egy erősen megosztott párt lett.

Vagyis ami siker Merkelnek, mint kancellárnak, az negatív következményekkel jár a kormánypártra?

Igen, a párt szinte végletesen megosztott, az egyik oldalon azok állnak, akik tűzbe mennének Merkelért, a másikon pedig azok, akik egyre inkább elutasítják őt. Ez általában komoly kockázat egy pártelnöknek, de Merkelnek szerencséje van: a CDU-t már Adenauer idejében is “kancellárválasztó-szövetségnek” nevezték. Vagyis amikor a kereszténydemokraták hatalmon vannak, akkor mindenki beáll a kancellár mögé, függetlenül attól, hogy egyetért-e vele. A Zöldek vagy az SPD egészen másképp működnek, a szocdemek például Gerhard Schröder reformjai miatt olyan súlyos belső vitákba bonyolódtak, hogy végül a hatalmat is elvesztették. Ilyen a CDU-ban nem fordulhatna elő, ők a hatalom megtartása érdekében jelentős összefogásra készek.

Ki jöhet Merkel után?

Merkel ugyanazzal a problémával küzd, mint az összes sikeres pártvezető. Nem hagyott senkit felnőni maga mellett. Valószínűleg ez a hatalmi politika sajátossága. Amikor visszavonul, a CDU-ban komoly belharcok várhatóak.

A politikai nézetkülönbségek, irányzatok, amelyeket most elfed a kormányzás, világossá válnak és kirobbannak. Nem lesz egyszerű időszak.

Jelenleg egyébként két utódjelöltet emlegetnek: egyikük Annegret Kramp-Karrenbauer, a Saar-vidéki miniszterelnök, aki a női vonalat vinné tovább, a másik Jens Spahn, a pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki viszont még csak 37 éves.

Bírálói azt szokták felróni Merkelnek, hogy nincs is stratégiája, csak taktikája. De van egy sajátos vezetési stílusa. Egyetért ezzel?

Igen, a stílus itt nagyon fontos. Merkel vezetését a nyugalom, a visszafogottság jellemzi. Általában adott egy koalíciós szerződés, amit igyekeznek megvalósítani, ilyenkor Merkel a kormányzati munkát leginkább moderálja. Ennek köszönhetően a kormányülések hangulata is nyugodt. Váratlan helyzetekben viszont - a fukushimai robbanás után, vagy a menekültválság kezdetén - kiszámíthatatlanok a reakciói. De amit ilyenkor elhatároz, azt konzekvensen végrehajtja. 2010 novemberében például még meghosszabbította az atomerőművek üzemidejét, de 2011 tavaszán keresztülvitte az atomstopot, az atomenergia fokozatos kivezetését.

A legtöbb német kancellárnak van valamilyen politikai öröksége, Kohlnál a német és az európai egység, Erhardnál a gazdasági program, de vajon mi lehet Merkel politikai öröksége?

Szerintem Helmut Schmidthez hasonlóan ő is válságmenedzserként vonul majd be a történelembe. Nem erre készült, de a történelem így hozta: a kancellársága idejére esett a globális pénzügyi válság, az eurókrízis, és az ukrán háború.

A legmeghatározóbb politikai döntését pedig a menekültválságban hozta, aminek valódi mérlege csak a jövőben derül ki.

Nemrég megjelent egy könyv, amelynek szerzői szerint Merkel csak lavírozott, de az elmúlt 12 évben egyetlen valódi reformot sem vezetett be, amivel megalapozta volna Németország jövőjét. A gazdaság egyelőre jól fut, de ez részben Schröder érdeme. Mit gondol erről?

Merkel akkor lett kancellár, amikor az ország épp túl volt a jelentős reformokon. 2005-ben pedig saját bőrén tapasztalta, hogy további, mélyreható reformokat ígérő választási programjával csaknem elvesztette a választásokat. Ez nagy tanulság volt neki, aki így nem a nagy reformok politikusa, hanem a társadalmi közép kancellárja lett, aki a társadalmi jólét megőrzésén munkálkodik. A német gazdaságnak valóban jól megy, részben Schröder reformjainak, részben pedig az Európai Központi Bank alacsony kamatainak köszönhetően. Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első ciklus végén a Merkel vezette első nagykoalíciós kormány még megemelte a nyugdíjkorhatárt, majd konszolidálták az államháztartást. Óriási fegyelmet tanúsítva - az alacsony kamatok dacára - nem kezdtek újabb költekezésbe, hanem az adósságot építették le.

Ön is említette már a menekültválságot, történészként hogy látja, a határnyitás szeptember 4-én humanitárius intézkedés volt, pragmatikus reakció egy kialakult helyzetre, vagy politikai hiba?

2015 őszén nemcsak egy döntés született, de ezeket gyakran összemossa a közvélemény. Az első döntés valóban a szeptember negyediki, amikor a kancellár úgy döntött, hogy a Budapesten rekedt menekülteket beengedi Németországba. A másik döntés viszont az volt, amikor ezt a politikát még hónapokig fenntartotta.

Az első döntés szerintem alapvetően humanitárius lépés volt, de a másodikat, amivel még hónapokig táplálták a beáramlást a balkáni országokon keresztül, katasztrofális hibának tartom.

Miképp azt is, hogy ezeket a lépéseket nem egyeztette Berlin az európai országokkal.

CDU-tagként, a párthoz közel álló alapítvány elnökségi tagjaként nyilvánosan bírálja a kancellárt, nem tart a következményektől?

Elsősorban történész és szabad értelmiségi vagyok, másodsorban állampolgár és persze CDU-tag, aki egyébként Rajna-Pfalzban a CDU-s árnyékkormányban is részt vett. Hiszek abban, hogy a nyilvános vita, aminek az alapja a kritika, nagyon fontos egy demokráciában. Fontosabbnak tartom a hozzájárulásomat ezen a téren, mint a pártpolitikában. A vélemény és a szólásszabadság szerintem a demokrácia alapja.

Németország jó állapotban van, Európa azonban kevésbé, és ezért a déli vagy épp a kelet-európai politikusok szívesen teszik Merkelt felelőssé. Bezzeg nagy elődje, Helmut Kohl mindig a kis országok ügyvédje volt, mondogatják. Hogy látja a kancellár Európa-politikáját?

A jelenlegi problémák sokkal inkább a Kohl-korszakból származnak, mint a Merkel érából. Az kétségtelen, hogy Kohl egyik legfőbb erőssége az volt, hogy a kis országokkal jó kapcsolatokat ápolt, a gyengesége viszont az, hogy egy intézményesített mélyítést erőltetett, és itt semmilyen kritikára nem hallgatott. Merkel csak megörökölte a problémákat, amelyek a maastricthi és schengeni szerződésből, vagy a valutaunióból fakadnak, de ezekért nem tehető felelőssé. Kétségtelen, a kancellárnak nem nagyon volt Európa-víziója, viszont mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza akár az eurózóna, akár az EU szétesését. Úgy is fogalmazhatnék, hogy

Merkelnek nem voltak világmegváltó ötletei, stratégiája, ám ő az fajta politikus, aki 1914-ben talán megakadályozhatta volna az első világháború kitörését.

Ez azért nem kis dolog, képzeljük el, hogy festene most Európa, ha nincs az első világháború! Vagyis a lavírozást lehet bírálni, de vessük össze azzal, hogy milyen károkat okozhatott volna egy másfajta politizálás. Az euróválságban például megakadályozta a gyors döntéseket és azt, hogy esetleg darabjaira hulljon az euróövezet.

Ennek fényében hogy látja Európa jövőjét és ebben Németország szerepét?

Elég nagy aggodalommal figyelem, hogy Jean-Claude Juncker tavasszal elindított egy társadalmi vitát az EU jövőjéről, aztán ebből semmi sem lett. Ehelyett most máris előjött a javaslattal, hogy több Európára van szükség. Emmanuel Macron francia elnök az új motor, aki már jelezte, hogy új javaslatokkal áll elő a német választások után. Csakhogy érdemes arra is emlékeztetni, hogy a német és francia elképzelések között általában elég nagy különbségek szoktak lenni. Abban viszont sokakkal egyetértek, hogy Európának sürgősen vezetőkre lenne szüksége, és szükség van egy berlini vezetőszerepre. Ugyanakkor egyelőre nem látom, hogy - akár Macron oldalán - Merkel lenne-e az, aki az Európa jövőjéről szóló vitában valódi javaslatokkal tudna előállni De tegyük hozzá gyorsan, Merkel mindig képes meglepetést okozni.

Nyitókép: Bert Bostelmann / Johannes Gutenberg-Universität