Index Vakbarát Hírportál

Soros György a szlovák államfővel találkozott

2017. szeptember 27., szerda 15:54 | aznap frissítve

Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök a múlt héten Soros Györggyel tárgyalt - tudta meg a pozsonyi Új SzóA SITA hírügynökség információi szerint Kiska az Egyesült Államokban találkozott a magyar származású amerikai üzletemberrel. A találkozó egy óráig tartott, és a romakérdésről volt szó. A szlovák elnök később a Facebook-oldalán erősítette meg a hírt.

Peter Marček független képviselő részletes jelentést kért az elnöki hivataltól a találkozóval összefüggésben, az információkhoz való szabad hozzáférést biztosító törvényre hivatkozva. Elsősorban az érdekli, ki és mikor indítványozta a találkozót, arra hol és mikor került sor, a két félen kívül kik vettek még részt rajta, mi volt a megbeszélés tárgya, illetve született-e valami megegyezés a két fél között.

Rovatok