Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa hadat üzent az álhíreknek

2017. szeptember 29., péntek 17:05

Ferenc pápa pénteken Twitteren kijelentette, a katolikus egyház jövő évi kommunikációs világnapjának témája az álhírek visszaszorítása és a békéért folytatott újságírás lesz – írja a Local.

I have chosen this theme for World Communications Day 2018: “The truth will set you free” (Jn 8:32). Fake news and journalism for peace.

— Pope Francis (@Pontifex) 2017. szeptember 29.

Ferenc pápa korábban már többször figyelmeztette az újságírókat arra, hogy óriási a felelősségük a közösségi média által nagyban befolyásolt világban, februárban pedig maga is áldozatául esett egy kamusztorinak, így egyáltalán nem meglepő, hogy tenni akar a jelenség ellen.

Tavaly egyébként szintén ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a botrányfüggő médiumok, akik politikusokat mocskolnak be és pletykákat terjesztenek, borzasztóan károsak, az emberek hírnevének megsértése pedig bűn.

A Vatikán pénteken azt mondta, Ferenc pápa célja az, hogy legyőzze a tények gyakran félrevezető eltorzítását, valamint az alaptalan információk terjesztését, ami erősen polarizálja a közvéleményt. Egy olyan helyzetben, mikor a közösségi médiáért felelős legnagyobb cégek, valamint nagy intézmények és a politika is próbál tenni az álhírek ellen, akkor az egyháznak is hozzá kell járulnia a jelenség megszüntetéséhez – tették hozzá.

Rovatok