Az ukrán oktatási törvény alapvetően sérti meg az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodást – jelentette ki hétfőn Ungváron Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki emiatt az uniós tagországok külügyminisztereinek jövő hétfői luxembourgi tanácskozásán kezdeményezni fogja a társulási megállapodás felülvizsgálatát. A törvénnyel ebben a cikkben foglalkoztunk.
Az MTI beszámolója alapján a miniszter a kárpátaljai magyar szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel folytatott egyeztetése után beszélt erről. Szijjártó Péter hangsúlyozta, az új ukrán oktatási törvény rosszabb helyzetet teremt a magyarok és más kisebbségek számára, mint amilyen helyzetben a Szovjetunióban voltak az oktatás terén.
A miniszter elmondta: a kárpátaljai magyarság vezetőivel folytatott megbeszélésen arra jutottak, hogy a nemrég hatályba lépett oktatási törvény gyakorlatilag ellehetetleníti Ukrajnában a magyar iskolák működését,
"Ezt nem engedhetjük meg, a magyar kormány a legkeményebben szembe fog menni ezzel az intézkedéssel" – tette hozzá.