Index Vakbarát Hírportál

Merkel kilenc nap múlva kezdené a koalíciós tárgyalásokat

2017. október 9., hétfő 12:53 | aznap frissítve

Október 18-ra hívja meg a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség a liberális FDP-t és a Zöldeket a kormányzati együttműködés lehetőségeinek felmérést célzó első egyeztetésre - jelentette be Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke. Ahogy arra lehetett számítani, a tárgyalásokkal még megvárják az október 15-ei alsó-szászországi tartományi választásokat.

A testvérpárt CSU vezetőjével, Horst Seehofer bajor kormányfővel tartott tájékoztatóján Merkel elmondta: a pártszövetség azt tervezi, hogy október 18-án először az FDP-vel, majd a Zöldekkel folytatják le az első, úgynevezett szondázó megbeszélést, majd két nappal később, október 20-án mind a két lehetséges koalíciós partnerrel együtt tartanak egy második fordulót.

Angela Merkel kiemelte, hogy vasárnap egy klasszikus kompromisszummal lezárták a menekültekről a pártszövetségen belül folytatott vitákat, ami lehetővé teszi, hogy a CDU/CSU egységesen, közös álláspontot képviselve kezdje el a kormányalakítás folyamatát.

A CDU és a CSU 12 órán át tárgyalt a menekültek befogadásáról, ami egy csaknem két éves belső vitát zárt le. Elvetették a CSU által követelt évi 200 ezer fős befogadási határt, az csak szándékként szerepel a dokumentumban.

A Németországba érkező menedékkérők mind szabályszerű menekültügyi eljárásban részesülnek, a „200 001. is", ugyanakkor azt is biztosítják, hogy a menekültek száma mégse haladja meg az évi 200 ezer főt, mondta Angela Merkel.

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy a CSU nagyon elégedett a kompromisszummal. Kiemelte, hogy továbbra sem utasítanak vissza embereket a határon, ha azt mondják, hogy menedékjogi kérelmet szeretnének benyújtani Németországban, hanem különleges központokban helyezik el őket, ahol a lehető leggyorsabban döntenek ügyükben, és az elutasított menedékkérőket ezekből a központokból juttatják vissza hazájukba.

A CSU elnöke elmondta, hogy az évi 200 ezer fős célszámot lehet felfelé és lefelé is módosítani, de a kormány csak a szövetségi parlamenttel együtt dönthet az ügyben. Felfelé humanitárius szükséghelyzetben, amikor nagyobb áldozatvállalásra van szükség Németország részéről, lefelé pedig akkor, ha valamilyen okból, például a munkanélküliség növekedés miatt csökken Németország menekültbefogadási képessége.

A 200 ezer főbe a politikai menedékjogot vagy a genfi egyezmény alapján megítélt menekült státuszt szerző emberektől a menekültek családegyesítéssel érkező rokonaiig mindenki beletartozik, akit humanitárius alapon fogad be Németország.

Annak érdekében, hogy az érkezők száma ne haladja meg a 200 ezret, a CDU/CSU álláspontja szerint a nemzetközi szinten az eddigi célkitűzéseket követve törekedni kell egyebek mellett az uniós külső határok védelmére és arra, hogy a menekültügyi eljárásokat a külső határon folytassák le, és arra is, hogy az EU a Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás mintájára folytasson együttműködést más származási országokkal és tranzitországokkal.

Horst Seehofer a megállapodást ismertetve aláhúzta, hogy a menekültügytől különállóan akarják kezelni az EU-n kívüli, úgynevezett harmadik országokból Németországba irányuló gazdasági, munkavállalási migráció ügyét. Azt szeretnék elérni, hogy a következő koalíció alkosson meg egy törvényt, amely szabályozza a szakképzett munkavállalók bevándorlását.

Merkel leendő koalíciós partnerei, az FDP és a Zöldek vegyesen fogadták a CDU/CSU megállapodását. Mindkét pártból hallani elutasító, de nyitottságot jelző hangokat is. A Zöldek egyik társelnöke, a párt balszárnyához sorolt Simone Peter például elfogadhatatlannak nevezte a CDU/CSU megállapodását, a másik társelnök, a reálpolitikai irányzatnak nevezett szárnyhoz sorolt Cem Özdemir viszont azt mondta, a kompromisszum azt jelenti, hogy valamennyi félnek engedményeket kell tennie a többiek számára. Az FDP-nél Wolfgang Kubicki alelnök azt jósolta, hogy a CDU/CSU megállapodása nem lesz hosszú életű, egy másik alelnök, Marie-Agnes Strack-Zimmermann viszont úgy vélte, hogy a megállapodás megfelelő bázis az egyeztetések elkezdéséhez.

Rovatok