Bejelentette lemondását a bukaresti kormány három szociáldemokrata minisztere csütörtökön a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának ülésén, miután korábban Mihai Tudose kormányfő szükségesnek nevezte leváltásukat.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szeptember végén kezdeményezett büntetőeljárást Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes és Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter ellen, akiket hivatali visszaéléssel gyanúsít egy Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által is szívesen látogatott horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatásának ügyében.
A korrupciógyanúba keveredett tárcavezetők mellett a miniszterelnök által bírált Razvan Cuc közlekedési miniszter is lemondott. Helyettesítésükről pénteken dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége.
A kormányátalakítást a miniszterelnök kezdeményezte a kormány külföldi megítélésére hivatkozva, kilátásba helyezve, hogy maga mond le, ha pártja nem járul hozzá a korrupciós botrányba keveredett vagy rosszul teljesítő tárcavezetők menesztéséhez. A miniszterelnök határozott fellépésével szembehelyezkedett pártja álláspontjával, hiszen a párt két hete még úgy döntött: kiáll a DNA által meggyanúsított miniszterei mellett, írja az MTI.
Végül azonban Tudosénak sikerült átvinnie akaratát Liviu Dragnea pártelnökkel szemben. A miniszterek lemondását Dragnea és Tudose közös sajtótájékoztatón jelentette be. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy a PSD megőrizte egységét.