Index Vakbarát Hírportál

Trump nem írta alá az iráni atomalkut

2017. október 13., péntek 19:18

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy pénteken, magyar idő szerint 18:45-kor az iráni atommegállapodásról fog beszélni. Mivel Trump korábban már többször hevesen bírálta az Obama-adminisztráció által megkötött atomalkut, sokan feltételezték, hogy az elnök fel akarja mondani a megállapodást.

Trump úgy döntött, nem írja alá az egyezményt. Ezt elnökként három havonta kéne megtennie.

Az atomalkut az Egyesült Államok és Irán mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió írta alá 2015-ben. Irán a nagyhatalmakkal kötött, sok kitételt tartalmazó szerződésben vállalta a hadi célokra felhasználható programjainak leállítását, illetve lassítását, valamint elismerte a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (IAEA) ellenőrzési jogát.

A nemzetközi megfigyelők szerint Irán betartja a megállapodás feltételeit.

A megállapodás után az érintett nagyhatalmak feloldották az Irán gazdaságát legjobban sújtó nemzetközi szankciókat, például az olajexport tilalmát és a külföldi bankbetétek befagyasztását. Az Iránnal szembeni szankciók azonban olyan sokrétűek, hogy többjük a mai napig érvényben maradt, illetve az USA újabbakkal egészítette ki azokat például az iráni rakétatesztekre válaszul.

Beszédében Trump fanatikus rezsimnek nevezte Iránt, és elutasította, hogy nemzetközi nukleáris megállapodást kössön az országgal. Mint mondta, a Kongresszussal és a szövetségeseikkel is egyeztetni kell az egyezmény módosításáról. Trump a terrorizmus szponzorációjával vádolta Iránt, és kijelentette, hogy a rezsim minden útját el fogja zárni a nukleáris fegyverkezés elől.

Trump az elnökválasztási kampány alatt is sokszor ostorozta a megállapodást, és azzal fenyegetőzött, hogy teljesen felmondja az atomalkut, de Irán is visszafenyegetőzött már. Az iráni atomalku összeomlásának lehetséges következményeiről itt írtunk bővebben>>>

Amerikai oldalról három havonta meg kell erősítenie az elnöknek a kongresszus felé, hogy Irán a maga részéről betartja az alku feltételeit. Ezt Trump már kétszer megtette, de az elmúlt hetekben többször is utalt rá, hogy harmadszorra már nem így dönt majd. A határidő október 15., vasárnap lett volna.

Trump az ENSZ-ben elmondott beszédében is keményen bírálta a terrorizmus támogatásával is vádolt Iránt. Az atomalkuról pedig a héten is azt mondta, hogy „ez az egyik leginkompetensebb módon megkötött egyezmény, amit valaha láttam."

Trump mostani lépése azonban nem ér fel az atomalku teljes felmondásával, csak azt jelenti, hogy a kongresszus kezébe kerül a döntés. A törvényhozásnak hatvan napja van eldönteni, hogy mit lép: bevezet-e olyan szankciókat, amikkel lényegében felrúgja az egyezményt. A CNN szerint alapvetően a kormányzatból is többen azt akarják, hogy a kongresszus ne kaszálja el teljesen a megállapodást, hanem olyan biztosítékokról döntsön, amik megsértése esetén automatikusan szankciókkal büntetik Iránt.

Ali Laridzsáni volt iráni főtárgyaló és házelnök Oroszországban járva azt mondta, hogy ha az USA kivonja magát az egyezményből, az a megállapodás végét jelentené.

Trump a héten beszélt telefonon Emmanuel Macron francia elnökkel és Theresa May brit miniszterelnökkel, akik arra sürgették, hogy maradjon az egyezményben. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (IAEA) és a nemzetközi szervezetek szerint Irán betartja a megállapodást.

Rovatok