Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma csütörtökön bejelentette, kilép az ENSZ egyik alegységéből, az UNESCO-ból. Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének legismertebb feladata a világörökségi területek minősítése és védelme, de emellett más kulturális, oktatási és kutatási programokat is futtat; ennek alapján nagyjából a világ legártalmatlanabb szervezetének tűnik, az USA most mégis kifarol belőle, méghozzá politikai okokból.
A lépés leginkább arra hasonlít, amikor évek óta külön élő szülők bejelentik, hogy elválnak, vagyis önmagában nem jelent újabb csapást az UNESCO-nak. De segíteni sem segít rajta, pláne ha az USA nyomást gyakorol még néhány országra, hogy makacskodjanak a tagdíjfizetéssel az eleve gyászos pénzügyi helyzetű szervezetben.
A párizsi központú UNESCO 1946. november 4-én kezdte működését, első körben 20 tagországgal, majd a létszám fokozatosan bővült, ma 195 tagja van (az USA távozására 2018 végén kerül majd sor).
Az alkotmányában foglaltak alapján egy kedves, idealista szervezetről van szó, melynek fő tevékenysége a békét és a biztonság fenntartásának elősegítése azzal, hogy “a nevelés, a tudomány és a kultúra révén szorosabbra fűzi a nemzetek közötti együttműködést a célból, hogy faji, nemi, nyelvi vagy vallási megkülönböztetés nélkül mindenki számára világszerte biztosítsa az igazság, a törvény és ama emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartását, amelyeket az Egyesült Nemzetek Alapokmánya az összes népek javára elismer”. Vagyis egyfajta intellektuális, erkölcsi referenciaként működik az ENSZ-en belül.
A csatlakozó tagállamoknak nemzeti bizottságot kell felállítaniuk a szervezet Nemzeti Bizottságainak Alapszabálya szerint, Magyarország 1948 óta tag, a bizottság elvileg kormánytanácsadó testületként működik, jelenlegi elnöke Dr. Réthelyi Miklós. Az UNESCO feje 2009-től mostanáig óta a bolgár Irina Bokova volt, pénteken a francia Audrey Azoulay-t választották főtitkárnak a közel-keleti feszültségek által beárnyékolt szavazáson.
Az UNESCO legismertebb tevékenysége a világörökség védelme, de számos más programja, alszervezete és projektje van. A szervezet célkitűzése volt például a fenntartható fejlődésre nevelés évtizede 2005 és 2015 közt, a nemzetközi egyetemek közti együttműködés segítésére fenntartja a Tanszékék Hálózatát, szerepet vállal a holokauszttal kapcsolatos ismertetek terjesztésben, az épített örökség mellett a szellemi örökség, valamint a világ archívumainak, gyűjteményeinek megőrzésére is van programja, stb. Magyarországon a világörökségi helyszínek közé tartoznak többek közt a Duna partok, a Budai várnegyed, a Pannonhalmi bencés apátság, Hollókő vagy az Aggteleki karszt.
Az Egyesült Államok nem azért szakít az UNESCO-val, mert problémái vannak annak tevékenységeivel, hanem egy látszólag banális, szimbolikus okból: Amerika haragszik a szervezetre, mert az felvette önálló tagjai közé Palesztinát.
Ez 2011-ben, az Obama-adminisztráció alatt történt, és az USA azóta nem is fizet hozzájárulást az UNESCO-nak. Erről nem az akkori elnök vagy a külügyminisztérium döntött egyénileg, az USA-ban törvény szabályozza, hogy az ország nem támogathat anyagilag semmilyen szervezetet, amely elismeri a független Palesztinát, ezzel sértve az Izrael-szövetséges Egyesült Államok geopolitikai érdekeit.
Palesztina azért folyamodott önálló UNESCO-tagságért, mert a palesztin vezetők úgy sakkoztak, hogy az amerikaiak által támogatott béketárgyalások befuccsolása után jól fog jönni nekik egy ilyen szimbolikus függetlenségi státusz, amellyel diplomáciai nyomást gyakorolhatnak Izraelre az alkudozás újranyitása érdekében.
Az ENSZ-szervezet tagjainak többsége nem látott semmi rosszat a dologban, Palesztina 107 igen szavazattal nyerte el önálló tagságát az UNESCO-ban 2011-ben. Ám ez az apró diadal hamar megkeseredett mind a palesztinok, mind az UNESCO számára: az izraeli-palesztin egyezkedésben nem hozott érdemi előrehaladást a szimbolikus elismerés, a szervezet pedig az USA és szövetségesei bajszának húzogatása miatt egy csomó forrástól esett el (értelemszerűen a döntés után Izrael is beszüntette a hozzájárulást).
A pénzmegvonás nagy érvágást jelent az UNESCO-nak, korábban ugyanis az USA által fizetett nagyjából évi 80 millió dolláros tagdíj tette ki költségvetésének több mint 20 százalékát. A nemfizetés következményeként 2013-ban a szervezet felfüggesztette az Egyesült Államok szavazati jogát, vagyis gyakorlatilag már a negyedik éve nem nevezhetjük rendes tagnak amúgy sem az országot, a Trump-kormány csak hivatalossá teszi a státuszt a kilépéssel.
Az USA távozása már másodszorra esik meg az UNESCO fennállássának történetében, először Reagan vitte ki az országot a szervezetből 1984-ben, a hidegháborús paranoia időszakában, tiltakozásképpen az ENSZ-nek tulajdonított túlzott “szovjetpártiság” és “amerikaellenes előítéletek” miatt. Amerika csak 2002-ben csatlakozott újra, és mint látható, összesen 9 évig sikerült fenntartani a konfliktusmentes viszonyt. Ez a példa viszont egyben azt is mutatja, hogy a mostani kilépésnek sem kell feltétlen örökre szólnia.
A csökkentett büdzséből gazdálkodás egy idén nyáron napvilágot látott tanulmány szerint megviseli az UNESCO-t, a 2011 utáni időszakra csak a finanszírozási válság korszakaként hivatkozik a szerző. Az amerikai-izraeli tagdíjak kiesése adósságok felhalmozására kényszerítette az UNESCO-t még úgy is, hogy közben megváltak a szervezetnél dolgozók egy részétől és 30 százalékkal visszavágták a tevékenységeiket.
Ráadásul nem elég, hogy egyes államok teljesen kiiratkoztak szervezetből, még azzal is gond van, hogy ez elvileg rendes tagoktól beszedjék a tagdíjakat: gyakoriak az elmaradozások, csúszások a befizetésekben. A pénzügyi helyzet instabillá válásában az is közrejátszott, hogy az elmúlt években a finanszírozásban egyre nagyobb szerepet kaptak a korábban csak kiegészítő jellegű önkéntes hozzájárulások (főleg a humanitárius tevékenységek területén), amelyek viszont vagy jönnek, vagy nem, így pedig nehéz fenntartani a megkezdett programokat.
Nehéz helyzetben veszi át tehát a kormánybotot a frissen megválaszott főtitkár, a marokkói zsidó családba született 45 éves Audrey Azoulay, aki korábban Franciaország kulturális miniszteri posztját is betöltötte. Azoulay a megválasztása után azt nyilatkozta:
Az első dolgom lesz, hogy helyreállítsam az UNESCO hitelességét, a tagállamok bizalmát és a szervezet cselekvőképességét, mert nincs más intézmény, ami erre képes lenne a mai világ kihívásaival szemben.
A Vox által a helyzet kapcsán megkérdezett elemző szerint bár az USA hivatalossá vált elszakadása az UNESCO-tól önmagában ezen a helyzeten már nem ront, nem biztos, hogy nem lesznek további következményei. Egyrészt Amerika diplomáciai ereje még több országot rávehet, hogy ne fizesse, vagy ne fizesse időre a tagdíjakat, (sőt, szélsőséges esetben akár a kilépésre is), vagyis úgy tűnik, a szervezetnek tartósan be kell rendezkednie a nadrágszíj meghúzására.
Másrészt az USA (és esetleges további szövetségesei) kivonulásával a UNESCO-n belül tovább erősödik a nem-nyugati országok blokkja, aminek folyományaként egyre több Izraelt kritizáló állásfoglalást adhat ki a szervezet.
Olyan szimbolikus ügyekben is lehet vonzata az amerikai-izraeli kivonulásnak, mint a vitatott fennhatóságú területek világörökségi helyszíneinek területi besorolása. A legutóbbi példa a zsidó pátriárkák miatt Izraelnek is fontos ciszjordániai Hebron városának világörökségi részeinek Palesztinához sorolása, az ilyen jellegű döntések a jövőben megszaporodhatnak.
A távozást persze nem csak az UNESCO, hanem az USA szemszögéből is érdemes megnézni: egy politikailag ártalmatlan, szép, és többnyire senkinek sem fájó célokért küzdő szervezetből való kivonulás, és a szervezet ezzel járó anyagi megroppantása nem feltétlen vet jó fényt Amerika megítélésére. Trumpot és köreit viszont látványosan nem abból a fából faragták, hogy túl sokat adjanak az ilyen típusú fejcsóválgatásra. Ráadásul az elnök a saját táborának könnyen el tudja adni a nemzetközi szervezetekkel való beígért keménykedésként is a lépést, miközben nagyjából semmit nem veszít egy ilyen pehelysúlyú szervezetből való távozással.