Index Vakbarát Hírportál

9 év ellenzékiség után újra kormányt alakít az új-zélandi baloldal

2017. október 21., szombat 15:17

Új-Zélandon a kilenc éve ellenzékben lévő balközép Munkáspárt vezetésével alakul meg az új kormány, a miniszterelnöki tisztség várományosa a 37 éves Jacinda Ardern, írta az MTI.

Egy hónapig tartott a politikai bizonytalanság Új-Zélandon. A szigetországban szeptember 23-án tartottak parlamenti választásokat, amelyeket az eddig kormányzó új-zélandi Nemzeti Párt nyert meg, de nem szerezte meg a kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget.  A jobboldali Nemzeti Párt a voksok 46 százalékát kapta, és ezzel a 120 tagú képviselőházban 56 mandátumot szerzett. Hagyományos szövetségesének, az ACT Új-Zélandnak egy parlamenti hely jutott. 

A Munkáspárt 46 parlamenti helyet szerzett, míg szövetségese, a Zöld Párt nyolcat. Ebben a helyzetben a kormányalakításhoz a mérleg nyelvét a 9 mandátumot szerzett populista Először Új-Zéland (New Zealand First) jelentette, amelynek vezetője, Winston Peters közölte, támogatja a Munkáspártot. Csütörtöki sajtóértekezletén bejelentette: választaniuk kellett, és a Munkáspárttal létrejövő koalíciós kormány mellett döntöttek. Szólt arról is, hogy erről csupán a tájékoztató kezdete előtt 15 perccel határozott, Jacinda Ardern, a Munkáspárt vezére is az egyenes közvetetésből értesült a hírről.

A koalíciós kormány megalakulásához szükséges a zöldek támogatása. Ezzel kapcsolatban Peters azt mondta, nem biztos hogy a zöldek belépnek a koalícióba, de támogatják a kormányt a parlamentben egy esetleges bizalmi szavazáson. 

A miniszterelnöki tisztség várományosa, a 37 éves Jacinda Ardern később megköszönte Petersnek a támogatást és a készséget a koalíció alakításra. Hangsúlyozta:"elkötelezettek vagyunk egy erős és tartós kormány megteremtésére, amely képes lesz ellenállni az ország előtt álló számos kihívásnak". Hozzátette ugyanakkor, hogy mielőtt véglegesen jóváhagynák a Munkáspárt vezetésével megalakuló új kormányt, meg kell várniuk a zöldek véleményét a két párt egyezségéről.

Jacinda Ardern lesz a szigetország harmadik női miniszterelnöke, és az elmúlt időszak egyik legfiatalabb politikai vezetője. Fiatal kora, karizmája és népszerűségének gyors növekedése miatt sokan Justin Trudeau kanadai miniszterelnökhöz vagy Emmanuel Macron francia elnökhöz hasonlítják. Ardern alig egy hónappal a választás előtt, augusztusban vette át a pártja vezetését, és mindaddig úgy tűnt, hogy a Nemzeti Párt számára gyerekjáték lesz a hatalom megtartása. Elemzők Ardern szerint "kézi irányítással" juttatta pártját a hatalomba majd egy évtizedes szünet után.

Rovatok