Index Vakbarát Hírportál

Puigdemont: Franco óta nem érte ilyen súlyos támadás Katalóniát

2017. október 21., szombat 19:18 | aznap frissítve

Carles Puigdemont katalán elnök szombat esti beszédében azt mondta, Katalónia nem fogja elfogadni Madrid a régió függetlenségének megszüntetésére vonatkozó terveit.

Korábban emberek ezrei vonultak az utcára Barcelonában szombat délután, hogy a héten őrizetbe vett Jordi Sánchez és Jordi Cuixart katalán vezetők elengedéséért, valamint a katalán vezetés felfüggesztése ellen demonstráljanak – írja az El País.

Több százezren tüntettek

A tüntetés délután ötkor kezdődött és maga Carles Puigdemont, katalán elnök vezette, aki eredetileg egyébként nem is tervezett kimenni, Madrid szombati döntése után azonban megváltoztatta az álláspontját. Valószínűleg sokan szintén emiatt mentek ki a megmozdulásra, a helyi rendőrség információi alapján 450 ezer ember volt ott.

A tüntetők közül sokan "Szabadságot akarunk" feliratú zászlókat lengettek, sokan pedig a függetlenséget, valamint Sánchez és Cuixart kiengedését követelték. Számos katalán politikus felszólalt, felolvastak egy verset, valamint a börtönbe zárt vezetők leveleit is. 

Sánchez azt üzente a tüntetőknek, hogy ők jól vannak, nekik pedig nem szabad semmiből sem engedniük, míg Cuixart bátor, de higgadt fellépésre szólított fel a továbbiakban is.

A felszólalásokat Lloll Bertran, katalán színésznő zárta, aki szerint ismét bebizonyították, hogy képesek fellépni egy erőszakmentes, egységes társadalomként. Szerinte a mai döntéssel Madrid egy demokratikusan megválasztott kormány létét ignorálja, ezt pedig nem fogják elfogadni.

Nem fogadják el a spanyolok tervét

Puigdemont este 9-kor tartott beszédet, ahol ismét nem mondta ki Katalónia függetlenségét, azt ugyanakkor kijelentette, hogy

nem fogják elfogadni a 155. cikkelyének aktiválását, azaz Katalónia függetlenségének fokozatos megvonását.

Mint mondta, Franco tábornok diktatúrája óta nem érte ilyen súlyos támadás Katalónia intézményrendszerét, emiatt pedig arra kéri a regionális parlamentet, hogy vitassa meg Katalónia önkormányzásának felszámolását.

A katalán elnök úgy fogalmazott, hogy a spanyol miniszterelnök az elmúlt időszakban vagy hallgatással, vagy elnyomással válaszolt a katalán törekvésekre, emellett pedig azt is kiemelte, hogy amit a katalánok eldöntöttek az urnáknál, azt a spanyolok tönkreteszik az irodáikban.

Puigdemont a beszéde végén angolra váltva azt is elmondta, hogy a katalán kormány nem a spanyol alkotmánnyal jött létre, emellett pedig arra is kitért, hogy Katalóniában jelenleg az Európai Unió alapértékeit sértik meg, ezek forognak kockán.

Nem fogadhatjuk el ezt a támadást, ugyanis a demokratikus viselkedésmóddal és a jogszabályokkal is ellentétes – vélekedett a politikus.

Rovatok