Index Vakbarát Hírportál

Az iráni elnök elutasította Trumpot

2017. október 29., vasárnap 22:01

Az iráni külügyminisztérium szerint Haszan Róháni iráni elnök visszautasított egy találkozót Donald Trump amerikai elnökkel szeptemberi New York-i tartózkodása során.

Róháni az ENSZ Közgyűlésének ülésére érkezett az Egyesült Államokba. Bahram Gaszemi külügyi szóvivő szerint az amerikai fél találkozót kezdeményezett, amit Róháni nem fogadott el.

2013-ban Barack Obama telefonon beszélt Róhánival: évtizedek óta ez volt a legmagasabb szintű kapcsolat Teherán és Washington között. Az iráni keményvonalasok felháborodottan bírálták a közeledést. Azóta nem került sor hasonló kommunikációra a két ország között, amelyek 1979-ben, a teheráni nagykövetségi túszdrámát követően megszakították a diplomáciai kapcsolatot.

Trump október közepén úgy döntött, nem igazolja, hogy Teherán eleget tesz a 2015-ös atomegyezményben foglalt kötelezettségeinek. Trump többször bírálta a Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok, illetve Irán között létrejött megállapodást, amelyben Teherán atomprogramjának korlátok közé szorítását ígérte a vele szembeni szankciók feloldásáért cserébe.

Trump szerint Iránt egy fanatikus rezsim irányítja, aminek sosem szabad atomfegyverhez jutnia.

(MTI)

Rovatok