Index Vakbarát Hírportál

Radioaktív szivárgáshoz vezethet egy újabb észak-koreai próbarobbantás

2017. október 30., hétfő 16:44

Egy újabb nukleáris próbarobbantás az észak-koreai tesztvidéken azzal a veszéllyel fenyeget, hogy jelentős mennyiségű radioaktív szennyeződés kerül a levegőbe, mondta Dél-Korea vezető meteorológusa. Az észak-koreai robbantások helyszínén ugyanis megjelent egy 100 méter hosszú hasadás.

A legutóbbi, szeptemberi robbantás után földcsuszamlások indultak meg a földalatti robbantásoknak helyet adó Mount Mantap környékén. Nam Jae-cheol szerint egy újabb robbantás ugyanazon a helyen nagyobb omlásokat idézhet elő.

Néhány napja kínai geológusok is figyelmeztették az észak-koreai illetékeseket, hogy újabb tesztek az észak-keleti hegyvidékben található területen jelentős omlásokat okozhatnak, amelyek következményeképpen radiokatív sugárzás szabadulhat ki.

Eközben Észak-Korea a vezető újságjában bejelentette, hogy jogában áll műholdat felbocsátani. A feltételezések szerint ez a lépés szintén a rakétaprogramjának tesztelését segítené elő.

Rovatok