Index Vakbarát Hírportál

Mémeknek álcázta magát az orosz propaganda a Facebookon

2017. november 2., csütörtök 18:56

Most már rengeteg bizonyíték van arra, hogy Oroszország több tucat fizetett Facebook-hirdetéssel próbálta meg befolyásolni a 2016-os amerikai elnökválasztást Donald Trump javára. A botrány egyre nagyobb az Egyesült Államokban, és a New York Timesnak sikerült megszereznie az említett hirdetéseket, amiket mind Oroszországból rendelték meg.

Az orosz hirdetések igyekeztek mozgósítani az előválasztásokon Hillary Clinton radikális baloldali kihívójaként meglepően jó eredményt elérő Bernie Sanders híveit, hogy így növeljék a demokrata párton belüli megosztottságot, és elidegenítsék a Bernie-híveket a demokrata elnökjelölttől. Ezt célozta egyébként a demokrata elnökjelölő nagygyűlés elé időzített szivárogtatás, amiben a demokrata pártvezetés belső levelezését tárták a nyilvánosság elé; a levelekből kiderült, hogy a pártelit nagyon utálta Sanderst, és a semlegesség elvére fittyet hányva aktívan támogatta Clintont.

A választások utáni felmérések szerint a szélsőbaloldali szavazók 6-12 százaléka regisztrált 2016 novemberében – és szavazott le Trumpra. Sanders és Trump populizmusának átfedései miatt ez a szám reálisnak tűnik.

Nekem káosz kell, nem bírom a rendet

Hiba lenne Sanderst orosz kreálmányként elkönyvelni, ugyanis a demokrata pártban alig kisebb a pártelittel szembeni bizalmatlanság, mint a republikánus oldalon, amellett meg a vermonti szenátor abszolút releváns problémákat vetett fel. Becsületére legyen mondva, hogy rendkívül éles Clinton és elitellenessége mellett elfogadta vereségét, és teljes mellszélességgel beszállt a demokrata elnökjelölt kampányába.

A kampány kifinomultságát mutatja, hogy sokszor nem is egyik vagy másik álláspontot akarták megtolni, a cél inkább az volt, hogy a megosztó kérdésekben – mint például a feketék elleni aránytalan rendőri erőszak – még jobban elmélyítsék a megosztottságot. Így mozgósítottak egyfelől radikális fekete csoportokat egy kis Fekete Párduc-nosztalgiával, másfelől terjesztettek álhíreket a Black Lives Matter emberi jogi mozgalomról.

A hirdetések hatékonyságát növelte, hogy a Trump-kampány a Cambridge Analyticát is felhasználva tűpontosan feltérképezte a Trump-tábort – különösen a mérleg nyelvét jelentő csatatérállamokban – ; és pontosan tudta, milyen hirdetésekkel lehet mozgósítani a saját tábort, és elbizonytalanítani, otthon tartani a potenciális Clinton-szavazókat.

A hirdetésekről készült screenshotok alapján kiderül, hogy az orosz megrendelők a durva hazugságoktól kezdve a mókás mémeken át Sanders túltolásáig rengeteg olyan taktikát követtek, amivel meggyengíthették Clinton esélyeit Trump ellen. A hirdető Facebook, Instagram, vagy Twitter-oldalak természetesen már nem elérhetők, mert a szolgáltatók törölték ezeket.

Valahol bántóan tragikomikus, hogy a közismerten szigorú melegjogi rendszerrel rendelkező Oroszországból egy LGBT mozgalomnak álcázott Facebook-oldalon keresztül próbálták meg Bernie Sanderst ironikusan beállítani holmi macsó szuperhősnek egy kifestőn keresztül. A kifestő egyébként tényleg létezik, itt meg is lehet rendelni.

A Facebook mellett az Instagramon (ami nem mellesleg a Facebookhoz tartozik) is ment a Trump melletti orosz kampány. Itt például amerikai hazafias profilnak álcázva kampányoltak Floridában Trump mellett.

Természetesen jóval durvább vonalon is mozgott a kampány. A "Jézus serege" nevű oldal például ezzel a képpel próbálta összemosni a vallást a választásokkal. "Sátán: Ha én nyerek, Clinton nyer! Jézus: Ha rajtam múlik nem!" áll a szöveg a szkanderező képen. A poszthoz tartozó, meglehetősen óvodás színvonalú szövegben Clintont a sátánnak állítják be, és kategorikusan kijelentik, hogy Trump mellett szavaznak. A sátán és isten kapcsolata a mai magyar politikával a KDNP-s Aradszki András felszólalásával és Orbán Viktor legutóbbi beszédével egyébként nálunk is tetten érhető.

Egy nagyon erős példa arra, hogy akár egy pro mozgalmi poszttal is el lehet érni ellenkezést. A feketék jogaiért harcoló Fekete Párducok melletti kiállás sok embernél pont, hogy visszás érzéseket kelthet, hiszen ez a csoport közismert volt arról, hogy nem féltek erőszakot alkalmazni a jogaik érdekében.

A feketék melletti kiállás után különösen szép kontrasztot nyújt egy "Örökség, nem gyűlölet! A Dél újra feltámad!" szövegezésű hirdetés.

"Minden embernek ki kell állni a határaink mellett! Csatlakozz!" - áll a "megszállóknak tilos" feliratú táblával ellátott kép fölötti szövegben. A határvédelem és a határkerítés fontos pontja volt Trump kampányának.

Az oroszok nem csak különböző tematikával, hanem konkrét személyekkel kapcsolatban is indított hirdetéseket. Természetesen ezek egytől egyig Clintont igyekeztek lejáratni. Ebben a posztban például azt állítják, hogy Clinton a társszerzője Barack Obama rendőrség- és alaptörvény-ellenes propagandájának.

Egy jó példa arra, hogy Sanders támogatásával vagy kiemelésével hogyan próbálták szétszakítani a baloldali szavazókat. A "Született Liberális" nevű oldalon Sanders egyik korábbi Clinton Alapítvánnyal kapcsolatos kritikáját emelték ki.

Egy pro-Trump oldalon online petíciót hirdettek azért, hogy távolítsák el Clinton a választásból, mert a Clinton dinasztia öröklödése sérti Amerika demokratikus alapjogait.

A teljesen kaotikus koncepciót az is jól jelzi, hogy egy alkalommal egy Trump-ellenes felvonulást is szponzoráltak Oroszországból.

Persze még ennél is zavarosabb hirdetések is érkeztek Oroszországból. Ez például egy felvilágosult feketéknek szóló oldal reklámja.

Ezzel szemben pedig egy bátor rendőrök melletti kiállásról szóló oldal hirdetése.

És persze becsúszik némi iszlamofóbia is. A posztban a burkát hordókat megszállóknak hívja az oldal és arra szólít fel, hogy tiltsák be ennek a hordását az Egyesült Államokban.

Aztán vannak olyan példák, hogy egy bizonyos témát kétféleképpen is hirdettek Oroszországból. Itt például a "Ne lőjj!" nevű oldal hirdeti, hogy nem a rendőrök, hanem a rendőri brutalitás ellen vannak.

Közben a "Hazafinak Lenni" nevű oldalon keresztül pedig egy olyan posztot szponzoráltak, amiben egy rendőrgyilkosságot tulajdonítanak a Black Lives Matter nevű fekete jogvédő mozgalom egyik tagjának.

Zaj kell, ami megöli a csendet

A New York Times csak kiemelt pár konkrét példát, de a Mediumon megtalálható egy elképesztő nagy adatbázis az orosz social media beavatkozásról, amit két kutató frissít folyamatosan. Ezeknek az alapját egy orosz oldal adja, ahol több olyan volt dolgozóval beszéltek, akik a Kremlhez köthető, kifejezettem álhírekben és propagandában utazó Internet Research Agency alkalmazottai voltak. A Medium gyűjtésében nem csak fizetett hirdetések, hanem rengeteg poszt is található az orosz profilok alapján összegyűjtve. Ezek közök vannak olyanok, amik Texas vagy Dél elszakadását akarják, miközben Trump mellett kampányolnak, veteránokkal és a katonasággal kampányoló felületek, vagy szimpa viccgyűjtő mémoldalak, amik egyszerű nyelvezettel keverik Trump vagy éppen Oroszország propagandáját az amerikai baloldallal szemben, de találni rengeteg feketék jogai mellett kiálló oldalt is.

Ezek az oldalak azért is érdekesek, mert tematika alapján gyűjtik össze a lájkolókat, vagyis az embereket, aztán az oldal kedvelői alapján nagyon könnyen és hatékonyan lehet célzottan hirdetni később. Ahogy a fenti posztokból is látszik, nem csak hirdetésre, de akár különböző események létrehozására is hasznosak ezen az oldalakt, mint például egy tüntetés. Ezek az oldalak jól láthatóan segítik az amerikai széthúzást, és ahogy látható, az oroszok ugyanúgy támogatják a feketék jogaival ellentétes témákat (dél elszakadása, rendőrök melletti kiállás), mint a feketék önmozgósítását és összefogását (Black Lives Matter, felvilágosult feketék).

A legtöbb social media felület, de főleg a Facebook hónapok óta igyekszik hárítani minden felelősséget, azonban a USA Today cikke szerint most már Mark Zuckerberg is eljutott oda, hogy valami tenni kell. Az alapító-tulajdonos elmondta, hogy halál komolyan gondolja, hogy kezelik az olyan problémákat, mint az orosz választási manipuláció, de ennek bizony ára lesz. "Feladatba adtam a csapatainknak, hogy annyi pénzt fektessenek a Facebook biztonságába, ami már komolyan fogja érinteni a bevételeinket is" - mondta Zuckerberg a Facebook befektetőinek. Persze Zuckerberg könnyen beszél, a Facebook anyagilag története legjobb negyedévén van túl, de erre szükségük is van, mert 2018-ban hatalmas összegeket fektetnek videós tartalmakba, a virtuális valósággal kapcsolatos fejlesztéseikbe, illetve 45%-ról 50%-ra növekszik a működési költség a cégnél. A Facebook állítása szerint 10 ezer ember dolgozott a biztonságon, de további 10 ezer alkalmazását tervezik még. A cég azt is elárulta, hogy több mint 200 millió mellék- és 60 millió kamuprofil található a közösségi oldalon, aminek a számát igyekeznek lejjebb vinni.

A Facebook körül egyébként tényleg fogy a levegő, nemrég a cég ügyvédjének kellett megjelennie egy kongresszusi meghallgatáson a Kremlből irányított befolyásolási kampány miatt. Később a Facebook operációs igazgatója megígérte, hogy szigorítják a hirdetési rendszert a Facebooknál. Erre szükség is lehet, mert egy szerdai szenátusi ülésen elhangzott, hogy 146 millió ember látott valamilyen orosz kampányhirdetést a Facebookon vagy az Instagramon.

Rovatok