Index Vakbarát Hírportál

Messze van még az új Merkel-kormány

2017. november 3., péntek 14:33

Továbbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre – idézte az MTI Angela Merkel kancellárt, a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után.

A CDU elnöke kötelező optimizmussal beszélt a három párt zöld-fekete-sárga színe alapján Jamaica-koalíciónak nevezett szövetség létrehozásáról, bár tekintve, hogy a választások szeptember 24-én voltak, látható, hogy a tárgyalások döcögve haladnak. És ezek valójában még nem is a koalíciós tárgyalások, csak annak előkészítése.

Az első szakaszban a 12 kijelölt témákat vették át, a másodikban ezeket részletesebben megvitatják, a leginkább vitatott ügyeket a pártelnökök fóruma elé utalják, és a tervek szerint

november közepe felé eldöntik, hogy érdemes-e elkezdeni a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

Merkel szerint fontos, hogy az ország érdekét szolgálva az alakuló koalíció minden tagja érvényesíthesse szempontjait, és most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a németek tíz év múlva is jól éljenek.

Számos ügyben még csak azt sikerült megállapítani, hogy nem értenek egyet, eltérnek az elképzelések például a migráció és a menekültek ügyében, a klímavédelem, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseiben. A legnagyobb viták a Zöldek és a CDU bajor testvérpártja, a Horst Seehofer vezette CSU között voltak, a legélesebben pedig a Zöldek és a liberálisok bírálták egymást az egyes tárgyalási fordulók után tett nyilatkozatokban.

A Zöldek tárgyalódelegációjának egyik legtekintélyesebb tagja, Jürgen Trittin pénteken az ARD országos köztelevíziónak az egyeztetések mérlegéről azt mondta: „Tíz napon keresztül tárgyaltunk tizenkét témáról, az eredmény nyolc feljegyzés, amelyek hosszú listákat tartalmaznak a vitatott kérdésekről, négy témában pedig nem készült feljegyzés, mert abban sem tudtunk egyetérteni, hogy miben nem értünk egyet.”

Rovatok