Index Vakbarát Hírportál

Playboy-nyuszikat erőszakolhatott meg a Wall Street topmenedzsere

2017. november 3., péntek 16:15

27 millió dollárra pereli három floridai nő Howie Rubint, Soros György befektetési alapjának egy korábbi vezető munkatársát, aki az áldozatok szerint válogatott módon kínozta és erőszakolta meg őket abban a nyolcmillió dollárért bérelt manhattani lakásban, amelyet kifejezetten szadista szexuális játékokra rendezett be, kötelekkel, láncokkal és egyéb eszközökkel – írta a Daily Mail.

A lap szerint a 62 éves Howie Rubin egy egész

szexipari emberkereskedő hálózatot működtetett, amelyben egy ügyész is érintett volt.

A három nőn kívül Rubinnak még tucatnyi áldozata lehet, akiket 2-5 ezer dollárért csábított közös fotózásra New Yorkba, majd olyan brutálisan bántalmazta őket, hogy gyógyulásukhoz orvosi és fogászati beavatkozásra volt szükség.

A három nő szerint – akik közül kettő korábban Playboy-nyuszi is volt – 2010-től kezdve váltak Rubin kínzásainak áldozataivá. Az üzletember ezután ügyvédek és pszichológusok bevetésével simította el a balhés ügyeket.

A háromgyermekes, 1985 óta házas Rubin a vallomások szerint egyiküknek azt kiabálta, „úgy erőszakollak meg, mint a lányomat”, volt, akit elektromos sokkolóval bántalmazott, és súlyosan ütlegelt.

Rubin nem reagált a vádakra.

Százmilliók úsztak el, de megúszta

A befektetési szakember a Solomon Brothersnél kezdte pályafutását, és annak ellenére volt a Wall Street megbecsült tagja a kilencvenes években is, hogy 1987-ben érintett volt abban a tranzakcióban, amely végül 250-370 millió dolláros kárt okozott a Merill Lynchnek. Rubin több százmillió dollár értékű jelzáloglevelet vásárolt fel, anélkül, hogy feletteseivel egyeztetett volna, és a piac bezuhanásakor ezek egy részét nem tudta értékesíteni. Ekkor elbocsátották ugyan, de vádat sosem emeltek ellene.

Karrierje nem tört meg, 1987 és 1999 között a Bear Stearns beruházási bankban volt vezető beosztásban. Ezután 9 évig pihent, de 2008 és 2015 között  Soros György befektetési alapjának egyik érdekeltségét vezette.

Rovatok