Index Vakbarát Hírportál

Boris Johnson megjegyzése miatt emeltek újra vádat egy iráni-brit nő ellen

2017. november 7., kedd 15:06

Iránba utazik idén Boris Johnson brit külügyminiszter azok után, hogy egy kijelentése miatt az iráni hatóságok újabb vádat emeltek egy már bebörtönzött, brit-iráni állampolgárságú nő ellen.

Nazanin Zaghari-Ratcliffe tavaly tavasszal utazott Iránba kislányával családlátogatásra, ám amikor vissza akart térni Londonba, a teheráni repülőtéren őrizetbe vették, majd az iráni rendszer megdöntésére tett kísérlet vádjával bebörtönözték.

Az iráni vádhatóság soha nem közölte hivatalosan, hogy mennyire időre szól a börtönbüntetés, de Nazanin Zaghari-Ratcliffe brit férje, Richard Ratcliffe úgy tudja, hogy feleségét öt évre ítélték. 

A hétvégén azonban ismét bíróság elé állították, és újabb vádat emeltek ellene, ezúttal az iráni rendszer elleni propaganda terjesztése miatt. Ennek előzménye, hogy Boris Johnson a múlt héten, a londoni alsóház külügyi bizottságának meghallgatásán azt mondta: tudomása szerint Nazanin Zaghari-Ratcliffe egyszerűen újságírói tanfolyamot tartott.

A brit külügyminiszter ezzel megcáfolta Richard Ratcliffe álláspontját, miszerint felesége kizárólag családlátogatás céljából utazott Iránba. Ugyanez az álláspontja Nazanin Zaghari-Ratcliffe munkáltatójának, melynek vezérigazgatója felszólította Johnsont, hogy haladéktalanul tegye jóvá súlyos hibáját. Az alapítvány igazgatója hangsúlyozta, hogy Nazanin Zaghari-Ratcliffe nem újságíró, és sohasem képzett újságírókat az alapítványnál, ahol programigazgatóként dolgozik.

A brit sajtó szerint az újabb iráni vádemelés alapján akár a kétszeresére is meghosszabbíthatják Nazanin Zaghari-Ratcliffe börtönbüntetését.

A brit külügyminisztérium szóvivője kedden bejelentette, hogy Boris Johnson telefonon beszélt Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszterrel, akivel közölte: az ő alsóházi kijelentései nem képezhetik újabb vádemelés alapját Nazanin Zaghari-Ratcliffe ellen. Johnson kérte iráni partnerét, hogy emberiességi meggondolásokból helyezzék szabadlábra Nazanin Zaghari-Ratcliffe-t, és közölte az iráni külügyminiszterrel, hogy még az év vége előtt Teheránba kíván látogatni az ügy rendezése érdekében.

Rovatok