Nem szoktam gyakran bemutatni... de hát ott ültem a bringámon, és arra gondoltam, a golyóálló üvegen keresztül úgysem fog meghallani. Szóval ez volt az egyetlen módja annak, hogy megmutassam, mit gondolok róla.

Így emlékezik vissza a Guardian újságírójának a Trump-konvojnak történt ikonikus fuckoff-bemutatásra a Virginia államban élő Juli Briskman. Az 50 éves, két tizenéves gyerekével élő nő egyébként inkább futó, mint biciklista, ötször futotta le a maratont, legutóbb az ötvenedik születésnapját ünnepelte egy 50 kilométeres távval.

Nem láttam Trumpot, csak a titkosszolgálati fiúkat. Egy kicsit azért ideges voltam, mert nem tudtam, milyen politikai nézetei vannak azoknak, akik a konvojában utaznak.

Egyébként korábban diplomataként dolgozott, jelenleg – azaz hétfőig, hiszen akkor rúgta ki az állami megrendeléseit féltő munkáltatója – az Akima LLC nevű építkezési vállalatnál dolgozott. Az eset után úgy gondolta, hogy ennyi volt, és csak a családtagjainak írta meg, mi történt – egyikük azt válaszolta vissza: „igazán felnőttes tett volt, Juli”.

Csakhogy közben az egész világon elterjedt a fotó, és Juli másnap már az egyik barátjának üzenetére ébredt:

Olyan büszke vagyok rád!

A személyazonossága nagyon gyorsan kiderült, de az elkötelezett damokrata szavazó, a garázsajtaját obamás matricával díszítő – a politikai elkötelezettség hirdetése Amerikában sokkal hétköznapibb tett, mint azt mi, magyarok gondolnánk - Briskman maga is viccesnek tatotta, hogy lekapták bemutatás közben, úgyhogy maga is kiposztolta Facebookjára a fotót, és az ügyről szólt főnökeinek is. Akik azután udvariasan, de azonnal elbocsátották a cégtől – amivel kapcsolatban csak azt sérelmezi, hogy korábban az egyik igazgatót, aki a Black Lives Matter polgárjogi szervezetet becsmérelte egy fórumban, csak arra kötelezték, hogy törölje a megjegyzését. Az őt lefényképező fotósra, és az azt elsőként kitweetelő újságírókra sem dühös:

Tudom, hogy többen kritizálták őket amiatt, hogy a kép nem feltétlenül tartozik a nyilvánosságra. De csak a munkájukat végezték, és nem hinném, hogy emiatt kritizálni kéne őket.

Juli Briskman meglepődött azon, hogy mennyi biztató levelet kapott a világ minden pontjáról, de túlzónak érzi azt, hogy voltak, akik a Tienanmen téren a harckocsik elé álló szatyros „Tank man”-hez vagy az Amerikában hasonlóan kultikussá vált Flower Power kép főszereplőjéhez, a puskacsőbe virágot dugó lányhoz hasonlították.

Szerinte a személye körüli felhajtás – melynek révén Twitter-követőinek száma 24-ről 15 ezerre ugrott - nem róla szól, és ő nem is a nyilvánosságnak akart üzenni, hanem egyedül Trumpnak.

Vannak, akik mondják, hogy akkor is tisztelned kell az amerikai elnöki tisztséget, ha magát az elnököt nem tiszteled. De én ezzel úgy vagyok, hogy bocs, de ő az, aki nem tiszteli az intézményt. Ha tisztelné, és tisztességgel szolgálná, akkor politikai különbségeink ellenére is tiszteletben tartanám az elnöki poszt tekintélyét – mint ahogy Reagan és a két Bush alatt tiszteltem is.

(Borítókép: Juli Briskman az ominózus fényképen - fotó:  Brendan Smialowski / AFP)