Tavaly úgy emlegették a civil mentőhajókat, hogy a tenger angyalai. Idén hirtelen Európa ellenségei lettünk.
A megjegyzés különösen meglepő volt azután, hogy Szicília partjainál körbevezettek az Aquarius nevű tengerjáró mentőhajón, és ellenséges tevékenységnek éppen nyoma sem volt.
A hajót működtető SOS Mediterranee nevű civil mentőcsapat kommunikációs vezetője, Mathilde Auvillain szerint a közvélemény fél éve fordult ellenük. Ekkor jelentek meg azok a hírek, amelyek a Frontexre, az EU határvédelmi ügynökségére hivatkozva állították: a civilek hozzájárulnak ahhoz, hogy a menekültek a Földközi-tengeren át elérjék Olaszországot.
Mathilde Auvillain úgy vélte: a Frontex próbálja nem észrevenni, hogy a menekültek a nyomor és háborúk miatt kockáztatják az életüket. A vádakkal ráadásul működésük sikertelenségét igyekszik palástolni, mivel a tengeri határvédelem egyetlen kimutatható eredménye, hogy többen fulladnak a tengerbe, mondta.
A meglepő kijelentésről később felkutattunk egy hivatalos tanulmányt. Az adatok nyomán kirajzolódott előttünk, hogy az Afrika és Európa közti vizeken – a magyar olvasó számára ismerős módon – civilellenes harc folyik. Egyik oldalon a menekülteket mentő civil hajók, a másikon a Frontex és a líbiai parti őrség áll. Mielőtt azonban bemutatnánk ezt halálos áldozatokat is követelő tengeri csatát, ismerjék meg a mentőhajó munkáját.
„Egy turnus három hétig tart. A legutóbbi kör tegnapelőtt ért véget. 606 embert mentettünk ki, és több mint 100-at vettünk át, és szállítottunk partra egy másik hajóról.” Az Aquarius nevű hajón álltam Szicília egyik kikötőjében. Az SOS Mediterranee nevű mentőszervezet hajóján csak a fedélzetet ellepő több száz mentőmellény jelezte, hogy nem a teherszállítással, vagy valamilyen ipari tevékenységgel foglalkoznak. A konténerek, hajódaruk, csónakok, dobozok közt alig volt hely mozogni.
Vezetőm, a hajó mentési koorsinátora igyekezett bemutatni a hajót, ami nem volt egyszerű, mert körülöttünk folyamatosan élénk csoportok hurcoltak mentőmellényeket a hajó egyik végéből a másikba.
"Minden út végén lemossuk a mellényeket" - magyarázta a a mentési munka irányítója, aki egy körülményt leszámítva a klasszikus tengerészt testesítette meg: ősz volt, cserzett bőrű és élénk tekintetű, viszont nő.
„Tavaly mi voltunk az egyetlen civil hajó, ami a téli, nehezebb körülmények közt is dolgozott. 7000 embert mentettünk ki a szezonban” – folytatta Madlein Habib, ahogy a hajó csendesebb részére értünk.
„A mentés általában azzal kezdődik, hogy a menekültek a telefonon, amit a csempészektől kapnak, hívják az olasz tengeri mentési koordinációs központot (MRCC). A központ osztja ki a feladatokat a hajók elhelyezkedése alapján” – vázolta a mentési koordinátor, miközben meredek lépcsőkön vezetett a hajó gyomrában.
„Mostanában már 100-150 embert zsúfolnak egy csónakba."
A mentésnél tudni kell, hogy a tengeren hányódó emberek nem viselkednek racionálisan.
"A mentőhajó láttán beugranak a vízbe, egy oldalra tolulva felborulnak a csónakkal, vagy verekedés törhet ki, hogy előbb kerüljenek a fedélzetre. Ezért nem is a hajóval, hanem motorcsónakokkal közelítjük meg a menekülteket. Két kulturális mediátor három nyelven mondja el, hogy meg fogjuk menteni őket, rendezetten kell a fedélzetre jönniük, ahol kapnak ellátást, és végül Olaszországba visszük őket" – mondta Madlein Habib, miközben elértünk egy tágas, hosszú terembe.
„Arra is figyelmezteti őket, hogy mindenki nézzen a lába alá, nem fekszik-e ott valaki."
Volt olyan esetünk, hogy ötven ember átvétele után vettük észre, hogy ájult emberek fekszenek a hajófenéken.
„Ez az a terem, ahol fogadjuk a menekülteket. Itt megkapják a csomagjukat, amiben van törülköző, zokni, póló, és tréningruha” – húzott ki a zacskóból egy fekete susogós melegítőt a mentési vezető. „Mindenki ugyanolyan ruhát kap. Amikor felveszik, hirtelen úgy néz ki a hajó, mintha egy focicsapatot szállítanánk.”
A menekültek Habib elmondása szerint elfogadják, hogy a nőknek és férfiaknak külön kell mozogniuk. „A fedélzeten találkozhatnak, de a férfiak nem mehetnek be a nők és gyerekek termébe. Hogy szoktak-e összetűzések lenni? – kérdezett vissza a nő, amikor az áthúzott gépfegyver táblára mutattam. – Inkább a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt. A kimentett emberek gyakran a konfliktusok két oldaláról jöttek, sokan traumatizáltak, és néha két-három napot kell összezárva eltölteniük, míg kikötünk.”
Az évtizedek óta civil szervezetek hajóin dolgozó nő állítja, hogy a megfelelő attitűddel el lehet kerülni a konfliktusokat. „Ezért a mentésnél sem viselünk fehér védőruhát, vagy gumikesztyűt. Az elejétől éreztetni szeretnénk, hogy emberként tekintünk rájuk.”
A feszültséget csökkenti az is, hogy a menekültek itt orvosi ellátást kapnak. Ezt már a hajóorvos, Tim Harris mondta, aki két nővérrel és egy szülésznővel dolgozik a hajón. A szülésznő jelenléte csak addig volt furcsa, amíg az orvos el nem mondta:
A kimentett nők tíz százaléka terhes.
"A hajón ötször született csecsemő. Az egyik eset egészen kalandos volt. A nő a tengeren hánykolódó hajón szülte meg a gyerekét, egyedül, 110 férfi társaságában. A köldökzsinórt azonban nem tudta elvágni, így azt mi végeztük el a hajón. Szóval hivatalosan a gyerek itt született” – az orvosi távolságtartással előadott történet végén Harris elmosolyodott, mintha jó anekdotát fejezett volna be.
„A legtöbb esetben a nőkön kell segítenünk. Sokukat megerőszakolták, vagy traumákkal, fertőzésekkel kerülnek ide – folytatta az angol karakterszínésznek tűnő férfi. – A leggyakoribb panasz a bőrfertőzés, mert sokakat bezárva tartottak Líbiában. A másik pedig az égés, amit a tengervízzel keveredő dízel okoz a hajóban. De volt már lőtt sérültünk is, akit a parton lőttek meg, miközben szálltak be a hajóba. Hozzá helikoptert kellett hívnunk, mert operálni nem tudunk. Helyünk sincs rá.”
„Volt olyan alkalom, hogy 1035 emberrel hajóztunk vissza. Mindenhol emberek voltak” – fejezte be a hajóorvos. A mentőhajó munkájának apropója pedig akkor került elő, amikor a mentési koordinátor a lépcsők és kajütök labirintusából kifelé vezetve megjegyezte:
„Hamarosan indulunk a következő körre. Nem lehet kiszámítani, mikor érkeznek a hajók. Nemcsak a jó időjárástól függ a helyzet, hanem hogy ne folyjanak harcok az indulási partszakaszon.”
Szicíliába azért látogattam el, hogy információkat gyűjtsek az Európába vezető legjelentősebb menekültútvonalról. A török–EU megállapodás miatt a Magyarországon keresztül vezető balkáni útvonal szerepe ugyanis minimálissá vált, és ismét a Földközi-tengeren át érkezik a legtöbb ember az EU-ba. Ez a legtöbb azonban relatív, derült ki a Frontex szicíliai irodájában.
"Júliustól meredeken csökken a Líbiából érkező menekültek száma” – vázolta a helyzetet a Frontex szóvivője, Ewa Moncure. „A 2016. szeptemberben érkezetteknek csak a harmadát regisztráltuk idén Olaszországban.”
Az ENSZ menekültügyi szervezetének adatai szerint tavaly szeptemberben 17 ezer, idén csupán 6 ezer ember érkezett Olaszországba. Az augusztusi értékekben még erősebb a csökkenés (21 ezer 2016-ban, és 4 ezer 2017-ben.)
A Frontex szóvivője négy okkal magyarázta a kedvező fordulatot.
A világos képet csak azok a beszámolók homályosították, amelyek rámutattak, hogy az EU és a líbiai kormány (bármit is jelentsen ez egy káoszba fulladt országban) közti megállapodás nem éppen a jog uralmát hozta el.
A tengeren dolgozó szervezetek beszámolói szerint az EU hatalmas, 182 millió eurós pénzesője egyszerűen csak átszervezte az embercsempész bizniszt. A csempészetben érdekelt milíciák a pénz hatására parti őrséggé képezték át magukat, mutat rá a Foreign Policy cikke is.
Az egyenruhát váltott fegyveresek módszerei azonban nem változtak.
A Sea-Watch német civil mentőcsoport friss, november 6-i jelentésében arról számolt be, hogy a líbiai parti őrség mentőexpedíciója miatt öt ember fulladt vízbe. Miközben a német és francia hajók mentették az embereket, a líbiaiak a jelentés szerint erőszakkal vitték a fedélzetre a menekülteket, akik közül többen meghaltak. A káosznak az olasz tengerészet helikopterének érkezése vetett véget.
A Sea-Watch szerint az eset nemzetközi vizeken történt, így a líbiai parti őrség a nemzetközi jog megsértésével vitte vissza a kimentetteket Líbiába.
Még durvább események zajlottak október 21-én: a mentéshez érkező német hajó legénysége szemtanúja volt, hogy a líbiaiak által elfogott csónakban ülő 150 menekültet botokkal ütlegelve próbálták a hajójukra terelni. A csónakban pánik tört ki, rengetegen vízbe estek, és a jól sikerült mentés végén 15-20 ember a vízbe fulladt, számolt be a Sea-Watch, amely az esetet nemzetközi bíróság elé vitte. A német csapat végül 120 embert mentett ki a vízből, négyen ugyanakkor már nem voltak életben, mire a fedélzetre kerültek.
Májusban maga a német mentőhajó került veszélybe, amikor a líbiai hajó fenyegető közelségben vágott eléjük, hogy ne tudjanak eljutni a menekültek csónakjához. A líbiai parti őrség hajója már messze a nemzetközi vizeken veszélyeztette a hajójukat, csak hogy ők vehessék fel a gumihajón Olaszország felé tartó menekülteket. Akiket ezek után visszavittek Líbiába, annak ellenére is, hogy ez már a nemzetközi jogot sértő visszatoloncolásnak számított.
Az al-Dzsazíra pedig a menekülteket a nyílt tengeren fegyverrel fenyegető líbiai parti őrségről publikált fotót.
Felkerestük az egyik szicíliai kikötőben horgonyzó francia civil mentőhajót is, hogy szembesítsük őket a Frontex állításával, miszerint a mentőhajók munkája az egyik oka annak, hogy menekültek tömegei vágnak neki a tengernek, tudván, hogy úgyis kimentik őket.
Az európai határvédelmi ügynökség szóvivője azzal érvelt, hogy míg korábban az embercsempészek fahajókat használtak, mostanra áttértek az olcsóbb, de labilisabb gumicsónakokra. A változás oka Ewa Moncure szerint, hogy a csónakoknak csupán a mentőhajókig kell elérniük.
A csökkenő tendenciában szerepe volt annak is, hogy a mentésre vonatkozó új szabályozás miatt egy sor menekültmentő civil szervezet leállította mentőhajóit.
„Az elmúlt évben a menekültek harmadát mentették ki civilek. Az emberek nem a mentőhajók, hanem az egyre rosszabb körülmények miatt vágnak neki a kockázatos útnak” – válaszolta az SOS Mediterranee kommunikációs vezetője, miközben körbevezetett a hajójukon.
A csempészek azért tértek át a gumicsónakok használatára, mert az Operation Sophia elkobozza és megsemmisíti a csempészhajókat
– említette Mathilde Auvillain az EU csempészet elleni műveletének módszerét. „A csempészek nem kockáztatják a drága hajókat, inkább gumicsónakokra váltottak.”
„A menekültek száma pedig nem változott akkor sem, amikor leállt a Mare Nostrum (az EU 2013 és 2014 közt működő mentőmissziója), vagy amikor a tengeri mentési szabályok változása miatt egy időre felfüggesztették tevékenységüket a civil mentőszervezetek.”
Az UNHCR adatai alátámasztották a francia mentőszervezet sajtósának szavait. Összehasonlítva az EU–Líbia-megállapodás előtti utolsó hónapot, 2017 júniusának adatait a korábbi évekével, azt a meglepő tényt találtuk, hogy minden évben szinte pontosan ugyanannyi menekült érkezett, függetlenül attól, hogy hányan és milyen rendszerben járőröztek a vizeken. (2014: 22 641, 2015: 22 891, 2016: 22 339, 2017: 23 514).
Kevés szó esett arról, hogy hivatalos dokumentumok igazolják: a már említett Operation Sophia rengeteg pénz elégetésével ahhoz járult hozzá, hogy még több menekült fulladjon vízbe. A brit parlament számára készült tanulmány arra is rámutatott, hogy eközben nem sikerült meggyengíteni az embercsempész bandákat. Az akcióban ugyanis csak alacsonyabb beosztású, könnyen pótolható embereket tartóztatták le.
Eközben a Frontextől - ahogy cikkünk elejént már írtuk - olyan dokumentumok szivárogtak ki, amelyek szerint a menekültmentő civilek együttműködtek a líbiai embercsempészekkel. Ezt az információt kapta fel Szicília egyik kikötővárosának, Cataniának ügyésze, azt állítva: bizonyítékai vannak, hogy a hajókkal menekülteket mentő civileket az embercsempészek anyagilag is támogatják. Carmelo Zuccaro bejelentette, hogy olyan telefonbeszélgetések vannak a birtokában, amelyek az illegális kapcsolatot bizonyítáják. A vádakkal ezek után az olasz parlament is foglalkozott.
A magyar olvasó számára nem is magyarázzuk túl, mi volt a civilellenes kampány forgatókönyve. Azt érdemes kiemelni, hogy amiképpen nálunk, úgy Olaszországban is kisebb publicitást kapott az ügy lezárása: a vádak alaptalannak bizonyultak. Carmelo Zuccaro májusban elismerte, hogy nincsenek bizonyítékai állítására.
Az olasz parlament ennek ellenére is elfogadta azt a mentést szabályozó új kódexet, amely miatt néhány hónapra leálltak a civil mentőhajók. Előírás lett volna ugyanis, hogy a hajók nem adhatják át egymásnak a kimentett embereket, hanem a mentés után maguknak kellett volna a kikötőbe szállítani őket. Ezt a pontot az Orvosok Határok Nélkül (MSF) sérelmezte, mivel a rendszeres ingázásra kényszerített hajók így kevesebb embert tudtak volna kimenteni.
Az SOS Mediterranee pedig azt kifogásolta, hogy a civil hajóknak kötelező lett volna rendőrt magukkal vinni. A szervezet az olasz belügyminisztériummal folytatott megbeszélésén végül elérte, hogy ennek a pontnak ne szerezzenek érvényt, mivel nem voltak kötelezhetőek arra, hogy fegyveres személyt fogadjanak a hajójukra. Így az SOS folytatta működését. Jelenleg öt szervezet hat mentőhajóval dolgozik a térségben.
Cikkünk az Friedrich-Ebert-Stiftung segítségével készült.