Index Vakbarát Hírportál

Idén 18 ország választási eredményét befolyásolták a neten

2017. november 14., kedd 10:32 | aznap frissítve

Egyre több kormány manipulálja a közösségi oldalakat és üldözi az ellenzéket az interneten, ami nagy fenyegetést jelent a demokráciára - közölte a Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet jelentését az MTI.

A médián keresztül manipulálják a magyarokat

A Freedom House jelentésében 65 országot vizsgált, köztük Magyarországot is, amelyet az internetes szabadságjogok biztosítása szempontjából szabad országnak talált, ugyanakkor megállapította, hogy ahogy másik 31 országban, úgy nálunk is csökkent a szabadság a neten.

A jogvédő szervezet jelentés szerint 

Magyarországon a kormánypárti médián keresztüli manipuláció a jellemző, és szórványosan előfordul, hogy cenzúrázzák a hatóságokat bíráló online megnyilvánulásokat.

A részletes országjelentésben főként azt kifogásolta, hogy az elmúlt évben egyre jobban kiszorultak a független online hírforrások a magyar piacról, az új terrorellenes törvény pedig nagyobb hatalmat adott a hatóságok kezébe, amelynek segítségével szükség esetén felhasználói adatokat kényszeríthetnek ki a magánvállalatoktól.

A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az internet továbbra is viszonylag szabad Magyarországon, a kormány pedig politikai indokból nem blokkol honlapokat és nem szűri az online tartalmakat.

Kína, Szíria, Etiópa az élen

A szervezet szerint

az értékelt 65 országból 30-nak a kormánya aktívan igyekezett befolyást gyakorolni az online közösségekre 2017-ben. Bérkommentelőket, automatikus bejegyzéseket és álhíroldalakat vetettek be annak érdekében, hogy a nekik kedvező információk és vélemények terjedjenek az interneten. Tavaly ez a szám még csak 23 volt.

A Freedom House úgy tudja, hogy

ezek a manipulációs és információtorzító taktikák legalább 18 ország - köztük az Egyesült Államok - választásában játszottak döntő szerepet az elmúlt év folyamán.

"A kormánypropagandát terjesztő fizetett kommentelőket és politikai tartalmú, automatikus üzeneteket Kínában és Oroszországban találták ki, de mára világszintű jelenségekké váltak" - magyarázta a jelentést Michael Abramowitz, a Freedom House elnöke. Az internetes szabadságot vizsgáló projekt koordinátora, Sanja Kelly szerint egyre bonyolultabb felderíteni ezeket a manipulatív tartalmakat, éppen ezért nehezebb küzdeni ellenük, mint a cenzúra egyéb formái - például bizonyos oldalak letiltása - ellen.

Ez a harmadik év, hogy Kína vezeti az internetet legaktívabban manipuláló országok listáját, Szíria és Etiópia előtt. A pekingi kormány az elmúlt évben fokozta az internetes cenzúrát, az online névtelenség elleni harcot, illetve több másként gondolkodó került börtönbe a világhálón kifejtett nézetei miatt.

A jelentés a Fülöp-szigetek klaviatúra-hadseregéről is szót ejtett: az országban naponta 10 dollárt (több mint 2500 forintot) kapnak azok, akik az interneten támogatják Rodrigo Duterte elnök könyörtelen drogellenes háborúját. Emellett a beszámolóban külön foglalkoztak Törökországgal, ahol mintegy 6 ezer bérkommentelő össztüze zúdul a közösségi oldalakon véleményt nyilvánító ellenzékiekre. A jelenség alól Oroszország és az Egyesült Államok sem kivétel.

Bár az amerikai online környezet megőrizte dinamikusságát és sokszínűségét, a szándékos félretájékoztatás és a pártos tartalmak hatása jelentős. A Donald Trump amerikai elnök véleményét vitató újságírókat botrányos szintű zaklatások érik az interneten - közölte a szervezet.

(Borítókép: Krisztian Bocsi / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok