Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a katalán szakadárokra lecsapó spanyol főügyész Argentínában

2017. november 19., vasárnap 01:16

Hatvanhat éves korában szombaton elhunyt José Manuel Maza spanyol főügyész Argentínában - közölte az MTI. A főügyész vezette a nyomozást a szakadár katalán kormány és tagjai ellen, illetve ő kezdeményezte a büntetőeljárást ellenük. Maza valamilyen fertőzéssel került kórházba Buenos Airesben, a halál pedig ott érte utol.

A főügyész vezette a vizsgálatot a katalán függetlenségi népszavazás ügyében, november elején kezdeményezte a büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt.

A Brüsszelbe menekült Carles Puigdemont katalán elnököt és kormányának 13 tagját (köztük a Belgiumban tartózkodó 4 kabinettagot) Spanyolországban akár 30 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. Azt a 9 politikus, aki Spanyolországban maradt, előzetes letartóztatásba helyezték.

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást, amin a résztvevőknek, a választásra jogosultak 42,3 százalékának mintegy 90 százaléka szavazott az elszakadásra Spanyolországtól. Madrid a szavazást alkotmányellenesnek minősítette. A katalán parlament október 27-én kiáltotta ki a függetlenséget, Mariano Rajoy spanyol kormányfő még aznap menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a parlamentet, és december 21-re előrehozott tartományi választásokat írt ki.

Rovatok