Index Vakbarát Hírportál

Ötből négy katalán szavazhat a decemberi előrehozott választáson

2017. november 19., vasárnap 17:38

A december 21-re kiírt katalán parlamenti választásokon 82 százalékos részvételt jósol a GAD3 nevű közvélemény-kutató cég, amelynek felmérését az ABC országos spanyol napilap ismertette. A legutóbbi, 2015 szeptemberében tartott parlamenti választáson a választásra jogosultak 75 százaléka szavazott.

A Katalónia Spanyolországtól való elszakadását támogató pártok nem közösen indulnak a választásokon. A rájuk leadott szavazatok összesen 66-69 mandátumot jelentenének a 135 fős katalán törvényhozásban, amelyben a kormányzóképes többséghez 68 mandátum szükséges. Az október 27-én feloszlatott katalán törvényhozásban eddig összesen 72 képviselői helyük volt.

A GAD3 felmérése szerint a függetlenséget és a népszavazást is ellenző Ciudadanos, PSC, PP hármasa összesen 58-60 mandátumot szerezne a parlamentben, ha most tartanák a választásokat.

Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a mérleg nyelve a Katalónia közösen nevű baloldali párttömörülés lehet, amelynek tagjai a függetlenséget nem támogatják viszont a függetlenségről szóló népszavazást igen, továbbá ellenzik azt, hogy a spanyol kormány a szenátus felhatalmazása alapján ideiglenesen átvette Katalónia irányítását, írja az MTI.

A hivatalos választási kampány december 5-e és 19-e között lesz majd.

Rovatok