Index Vakbarát Hírportál

Erős földrengés és szökőár a Csendes-óceánon

2017. november 20., hétfő 05:24 | aznap frissítve

Hetes erősségű földrengés volt hétfő hajnalban a Csendes-óceánon az új-kaledóniai Loyalty-szigetektől 80 kilométerrel keletre, és ez kisebb szökőárt váltott ki Új-Kaledóniánál és Vanuatunál - jelentették hírügynökségek.

A földrengés közép-európai idő szerint vasárnap 23 óra 43 perckor történt. Ennek hatására a hawaii székhelyű csendes-óceáni cunamijelző központ (PTWC) szökőárriadót rendelt el a rengés 300 kilométeres körzetében, és figyelmeztetett, hogy akár egy méter magas hullámok érhetik Új-Kaledónia partjait, valamint ennél kisebbek Vanuatuét. A szigetországokban a hatóságok óvatosságból evakuálást rendeltek el. Később a központ jelezte, hogy a veszély jórészt elmúlt. A lakosok csak kisebb vízszintemelkedést észleltek. Kárról egyelőre nem érkezett jelentés.

Miért lát ma gyerekrajzokat az Indexen? Mert ma van a gyermekjogi világnap!

Tizenkét órán belül ez volt a második jelentős földrengés a térségben, és a harmadik az elmúlt hónapban.

Ahogy arról vasárnap írtunk, gyakoribbak lesznek a halálos földrengések, mert lassul a Föld mozgása - állítják geológusok.

Az Amerikai Geológiai Társaság két kutatója, Roger Bilham és Rebecca Bendick szerint összefüggés van a Föld forgásának lassulása és a földrengések között. A kutatók 1990 óta vizsgálták a rengések adatait, így jutottak erre a következtetésre. Leginkább a trópusi, egyenlítői térségek vannak veszélyben. 

Persze nem arra kell gondolni, hogy a Föld hirtelen lelassult. A kutatók szerint néhány ezredmásodperc lassulás is elég ahhoz, hogy ez a folyamat bekövetkezzen. 

Rovatok