Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Charles Manson

2017. november 20., hétfő 07:17 | aznap frissítve

Meghalt Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa, Charles Manson - legalábbis ezt állítja a TMZ Manson egyik áldozatának nővérére hivatkozva.

A TMZ szerint Debra Tate a börtönből tudja, hogy Manson vasárnap este meghalt. A lap úgy tudja, hogy a börtön az elhunyt rab valamennyi egykori áldozatájának hozzátartozóját értesíti.

Manson 83 éves volt és a napokban jelent meg hír arról, hogy súlyos állapotban kórházba került.

Charles Milles Manson az Egyesült Államok folklórjában a gonosz egyik megszemélyesítője. Már fiatalon is sokat ült börtönben kocsilopásért, hamisításért, hitelkártyacsalásért, lányok futtatásáért. Költőként és gitárosként is próbálkozott, nem sok sikerrel. Manson valódi pszichopata, magát Krisztus és a Sátán megtestesülésének véli.

Az 1960-as évek végén egy hippipünkösdista csoport vezetője lett. A Manson család nevű csoport gyilkolta meg többek közt Sharon Tate filmszínésznőt, Roman Polański filmrendező feleségét nyolc és fél hónapos terhesen.

A „Tate-La Bianca-ügy” néven elhíresült gyilkosságsorozat tervezéséért ítélték el, bár azzal nem vádolták, hogy személyesen is részt vett volna benne. A gyilkosságokra Manson a Helter Skelter-elmélettel, egy nagy amerikai faji háború víziójával készítette fel követőit.

A kaliforniai Corcoran állami börtönbe került, ahonnan 2007-ben vagy 2012-ben feltételesen szabadulhatott volna. Legközelebb 2027-ben kerülhetett volna szóba a szabadlábra helyezése, írja a Wikipedia.

Rovatok