Index Vakbarát Hírportál

Megint bejelentették az Iszlám Állam végét

2017. november 21., kedd 09:03

Bejelentette az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet végét kedden Haszan Róháni iráni elnök az állami tévében élőben sugárzott beszédében, jelentette az MTI.

Hasonló tartalmú bejelentést tett kedden Kászim Szolejmani vezérőrnagy, a Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka az Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének, Hamenei ajatollahnak küldött üzenetében, amelyet a fegyveres testület hírportálja, a Szepah tett közzé.

Nem ez az első eset, hogy az Iszlám Állam megszűnését jelentik be. Többször is beszámoltunk a terrorszervezet visszaszorulásáról, ugyanakkor az Iszlám Állam előtt számtalan út áll, melyeken keresztül továbbörökítheti az eszméjét és a modern dzsihád történetében egyedülálló tapasztalatait.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Bassár el-Aszad szíriai elnököt fogadva az oroszországi Szocsiban azt mondta, a terrorizmus elleni közös, orosz-szíriai harc hadműveleti része véget ért, ugyanakkor a terrorizmus elleni végső győzelem még messze van.

A 2011-ben kitört polgárháború Oroszország 2015 szeptemberében kezdett beavatkozásának nyomán Aszad javára látszik eldőlni. A damaszkuszi rezsim azóta fokozatosan területeket volt képes visszaszerezni az iráni támogatást élvező síita milíciáknak, így a libanoni Hezbollahnak köszönhetően is. 

Rovatok