Közel 70 éve jött létre a Német Szövetségi Köztársaság, és azóta nem történt ilyen: a választások után nem tudnak kormányt alakítani. Európa vezető nagyhatalmát így még hosszú hónapokig ügyvezető kormány irányítja, ami a hagyományok szerint nem hoz stratégiai döntéseket, és a parlament is csak korlátozottan működhet. Egyelőre az új választástól is messze vagyunk: a német alkotmány szerint most újra és újra meg kell próbálkozni a kancellár jelölésével és kormányképes koalíció létrehozásával. Az új választásokból leginkább az asztalt borító liberális párt profitálhat, de Merkel is változtathat politikáján.
Európa és a világ vezető nagyhatalmában igen izgalmas idők jönnek. Németországban szeptember 24-én tartottak választást. Két hónap telt el a koalíciós tárgyalásokkal. Vasárnap a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) bejelentette: nem fognak részt venni az új kormánykoalícióban.
Európa vezető nagyhatalmát már két hónapja ügyvezető kormány irányítja, és ahogy a helyzet kinéz, ez még jó darabig így lesz. Ahogy ilyenkor szokás, a kormány az utolsó hónapokban már nem hozott stratégiai döntéseket, és ez az elkövetkező hónapokban sem változik. Hasonló helyzet még nem volt a Német Szövetségi Köztársaság közel 70 éves történetében.
Ami most van, az nem kormányválság, csak egy próbatétel
– próbálta a helyzet nehézségét tompítani a Bundestag keddi ülésén Wolfgang Schäuble házelnök.
Nézzük, mi a mostani helyzet:
Az újabb választások előtt tehát még van néhány forduló, még ha ezek eredményessége most erősen kérdéses is. A szociáldemokrata külügyminiszterből államfővé választott Frank-Walter Steinmeier német államfő most megmutathatta pártokfölöttiségét. A legfontosabb az ország stabilitása, hívta fel minden párt figyelmét. Az államfő ezért most egyenként beszél a koalíciókötéssel elakadt pártok vezetőivel, és az eddig a CDU-val nagykoalícióban kormányzó és Merkellel tovább együtt dolgozni nem akaró szociáldemokratákkal is.
Steinmeier mindenkit a felelősségére figyelmeztet: a választóktól kapott mandátumot nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni, a pártok nemcsak saját választóiknak tartoznak felelősséggel, hanem a közjót is szolgálniuk kell. Ugyanezt mondja most a kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble Bundestag-elnök is: a képviselők és a pártok nemcsak azért a politikai tartalomért felelősek, ami alapján a választóktól felhatalmazást kaptak, hanem azért is, hogy kormányzásra alkalmas többséget alkossanak. A leggyakrabban emlegetett szó ezekben a nyilatkozatokban most a
kompromisszum, kompromisszum, kompromisszum.
A német alkotmány szerint a kancellárt a német államfő javaslatára kell megválasztania a Bundestagnak. A német alkotmány arra kötelezi az államfőt, hogy jelöljön valakit. Aki maga mögött tudja a parlamenti többséget, azt az államfő mérlegelés nélkül köteles kormányalakításra jelölni. Merkel mögött most ez nincs meg.
A német alkotmány szerint ha az államfő jelöltjét nem választja meg a Bundestag, a parlament 14 napon belül újabb kancellárválasztást tarthat. Kancellárjelölt az lehet, aki a képviselők 50 százaléka plusz egy fő támogatását élvezi. Ha nincs meg a többség, 14 napon belül újra szavazhat erről a Bundestag, az államfő újabb és újabb jelöltekkel állhat elő. Ha így nem sikerül kancellárt választani, akkor jön a szavazás második fordulója a Bundestagban: ezen a szavazáson az lehet kancellárjelölt, aki a legtöbb szavazatot kapja (relatív többség). Ha ez a jelölt megkapja a Bundestag szavazatainak többségét, az államfőnek 7 napon belül ki kell neveznie kancellárnak. Ha nem kapja meg a többséget, akkor az államfő előtt két választás van: 7 napon belül kinevezi őt egy kisebbségi kormány irányítására, vagy feloszlatja a parlamentet, és új választásokat ír ki 60 napon belül.
Vajon milyen kifutása lehet ennek a történetnek?
A zöldpárti Reinhard Bütikofer hétfőn este Hamburgban tartott egy fórumot, itt mesélte a következő anekdotát a német koalíciós tárgyalásokról. Az egyik munkacsoportban egy zöldpárti képviselő egy javaslattal állt elő. Egy másik párt illetékese erre azt kérdezte:
- Honnnan veszi ezt a baromságot?
- Ezt? Az önök programjából! - válaszolta a zöld politikus.
- Tudtam, hogy ezt már olvastam valahol - felelte a másik politikus.
Ennek elég kicsi a valószínűsége, még ha a német államfő most arról is próbálja meggyőzni az FDP-t, hogy térjen vissza a koalíciós tárgyalásokhoz. Egy a koalíciós tárgyalásokon részt vevő zöldpárti képviselő azt mondta: mintha az FDP kezdettől nem hitt volna abban, hogy meg tudnak egyezni, ráadásul épp akkor álltak fel a tárgyalóasztaltól, amikor már közel volt a megállapodás. Az FDP viselkedése azonban részben érthető. A párt korábban a kormánykoalíció tagja volt Merkel mellett, de elképzeléseiből, elsősorban az adócsökkentésből semmi nem valósult meg, 2013-ban ki is esett a parlamentből. Most 10,7 százalékos eredménnyel tértek vissza, és valószínűleg túl sok feltételt szabtak, attól tartva, hogy ismét csalódást okoznak választóiknak.
Az egyszerűbb olvasat az, hogy bármennyire is jól hangzott egy CDU/CSU-FDP-Zöldek (a pártok színei adják ki a jamaicai zászló színeit) összefogás, összebékíthetetlen ellentétek voltak köztük, különösen az FDP és a többi párt között. A Merkelt korábban a menekültügyben élesen bíráló bajor Keresztényszociális Unió (CSU) több nagy kompromisszumba belement, a Zöldek saját bevallásuk szerint sok kérdésben a fájdalomhatár küszöbéig vagy azon is túl engedtek, még ha Merkel már korábban felvett számos zöld pozíciót is saját politikájába, és sokat engedett nekik.
Az FDP-vel azonban nem voltak összebékíthetők az ellentétek a menekültügyben, gazdasági kérdésekben és a klímavédelem fontosságában. Ezen értelmezés szerint az FDP épp azzal mentette meg a német demokráciát, hogy nyíltan a nyilvánosság elé tárta az ellentéteket, és nem segített hatalomra egy nem működő kormányzatot.
E két olvasatot erősítik meg Christian Lindner FDP-elnök szavai. Miután kijöttek a félbeszakadt koalíciós tárgyalásokról, azt mondta: az FDP programjából alig maradt volna valami, és „jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni”. Ennek a játszmának az igazi vesztese azonban mégiscsak Merkel, aki így most nem tudja folytatni a kormányzást. Merkel hétfőn este arról beszélt, továbbra sem mondott le arról, hogy folytassa a tárgyalást a liberálisokkal.
Egy kereszténydemokrata (CDU)-szociáldemokrata (SPD) nagykoalíció esélye a nullához közelít. Már a 2017-es választások előtt egyértelmű volt, hogy a két nagy párt nem akar ismét együtt kormányozni. Különösen nem akarták ezt a szociáldemokraták, akik hű partnerei voltak Merkelnek a menekültválság legsúlyosabb hónapjaiban, de elveszítették arculatukat és választóikat. Merkel hétfő este azt mondta: tárgyalna a szociáldemokratákkal is, de nagyon hamar jött a válasz.
A szociáldemokraták szerint erről szó sem lehet, a párt ugyanis nem egy pótkerék egy bajba került autóhoz, amely felett elveszítette az irányítást a sofőr, Angela Merkel – mondta az SPD egyik alelnöke, Thorsten Schäfer-Gümbel. A szociáldemokraták azt az eshetőséget is gyorsan kizárták, hogy a kereszténydemokraták esetleg egy másik kancellárjelölttel állnának elő. Így sem lennének hajlandók részt venni a kormányzásban. Céljuk most az, hogy ellenzékben ismét néppárttá erősödjenek.
Németországban nincs nagy hagyománya a kisebbségi kormányzásnak, még ha a tartományokban elő is fordul ilyen. Európa vezető hatalmában ez túl sok bizonytalansági tényezőt jelentene, és rendkívüli módon meggyengítené Merkel pozícióit a nemzetközi színtéren. Pusztán racionálisan nézve, a pártprogramok szintjén egyébként nem lehetetlen, hogy egy CDU–Zöldek kisebbségi kormány bizonyos ügyekben támogatást kapna az ellenzéki szociáldemokratáktól vagy a liberálisoktól. Ezt a lehetőséget mégis maga Angela Merkel zárta ki hétfőn este. Azt mondta: nem fordulhat elő, hogy bármilyen kérdésben a jobboldali-populista Alternatíva Németországnak (AfD) szavazataira legyen rászorulva a német kormány.
Ha Merkel nem tudja meggyőzni sem az FDP-t, sem a szociáldemokratákat, elkerülhetetlenül új választások jönnek. Ezt senki nem tartaná katasztrófának. A kérdés az, ki hogyan profitálhat ebből. Nem nagy meglepetés, hogy az új választásból talán legjobban épp az asztalt borító liberálisok jöhetnek ki jól. Az FDP választási sikerét nem kis részben rendkívül kemény menekültpolitikájának köszönhette. Mi is idéztük Christian Lindner interjúját, amiben az FDP elnöke azt mondta:
Az amúgy liberális párt a menekültpolitikában, az Európa-politikában, a klímavédelem kérdésében vagy gazdasági ügyekben még meghatározó német elemzők szerint is közelebb áll a populista AfD-hez, mint a Zöldekhez vagy a CDU-hoz. Épp ebből fakad most az, hogy egy újabb választáson az FDP tovább tudná növelni támogatottságát. A szeptemberi választáson 1,3 millió olyan választó szavazott az FDP-re, akik 2013-ban még a CDU-ra szavaztak. Most újabb embereket tudna magához hódítani az AfD-hez vándorolt, csalódott CDU-szavazók közül, a koalíciós tárgyalásokon elpuhult bajor CSU-tól és a kereszténydemokratákból kiábrándult bizonytalanok táborából.
Egy új választáson Merkel is megmutathatná, milyen tanulságokat vont le a szeptemberi választásból. Akkor ugyanis arra utalt, hogy a CDU sokszor elitista, az emberek valós, hétköznapi problémáival nem foglalkozó politikája vezethetett oda, hogy sok választójuk az AfD-hez pártolt.
Borítókép: Angela Merkel. Fotó: Axel Schmidt / Reuters.