Mindenki ismeri a jellegzetes szicíliai utcaképet: idős olasz urak diskurálnak a házak előtt, gyerekek rohangásznak a téren, olajosan csillogó hajú fiatalemberek kísérnek vidám lányokat, és ugye a kávéillat. A képet az árnyalja, hogy ez a hangulat már csak a filmekben létezik. Szicília nagyobb városait járva azzal szembesültem:
Az utcákon rengeteg az észak- és fekete-afrikai, bangladesi, akik láthatóan valamilyen szinten már beilleszkedtek a délolasz életbe. Mindez persze érthető, ha tudjuk, hogy ismét a földközi-tengeri útvonalon érkezik a legtöbb menekült Európába. Miközben a Magyarországot is érintő balkáni útvonal jelentősége elenyésző, Olaszországba ezrek érkeznek a tengeren keresztül.
Ahogy előző, a tengeri mentők kalandjairól szóló cikkünkben írtuk, ez a szám már alacsonyabb, mint tavaly, de a nyomás azért érezhető.
A folyamat átalakította a sziget városainak képét: Cataniában vagy Palermóban egymást érik az arab vagy afrikai boltok, büfék, amelyek láthatóan nem az egzotikumra kíváncsi európaiakra, hanem az autentikus vásárlókra szakosodtak.
„Huszonöt év alatt tízszeresére nőtt a bevándorlók száma Olaszországban” – vázolta fel Olaszország és a bevándorlók viszonyának alapjait az Idos nevű olasz think tank kutatója. Ugo Melichonda beszélgetésünk elején világossá tette, hogy országa nem a három éve kezdődött menekültválság óta ismerkedik a helyzettel.
Az utóbbi 20 évben ötmillió ember érkezett Olaszországba.
A kutató szerint a bevándorlók nagy terhet jelentenek az országnak, mert mind az emberek ellátása, mind a tengeri műveletek rengeteg pénzt, munkát és erőforrást igényelnek. Mindezek, és az olasz politikában is közkedvelt populizmus hatására a közeljövő Melchionda szerint elég sötét: „A szélsőségesek erősödnek. A Fortress Europe (az Európa erőd, a bezárkózó EU fanyar megnevezése. F.A.) keményebb lesz. Nő az idegenellenesség és az iszlamofóbia is” – állította be a beszélgetés alaphangulatát a kutató.
Pedig adatai szerint Olaszország valójában nyer a menekültekkel. És erre Szicília az egyik legjobb példa. De mielőtt a hétköznapi embereket amúgy hidegen hagyó, pozitív grafikonokkal jönnénk, nézzük meg, valójában kik Olaszország bevándorlói.
Tavaly 181 436 ember érkezett a tengeren az országba a UNHCR adatai szerint. Az érkezőkről sokat elárul, hogy közülük 83 540-en adtak be menekültkérelmet. Az érkezők és a menekültkérelmet beadók száma közti különbség egyik oka, hogy sokan nem maradtak az országban, hanem elindultak Európa más országai felé.
A csempészhajók utasainak legnagyobb része a szubszaharai régióból érkezik: tavaly leginkább Nigériából és Guineából. A harmadik helyen a bangladesiek vannak, akiknek Görögország lenne a logikus irány, de a török-EU megállapodás miatt a fél világot megkerülik, hogy Európába jussanak. De jelentős számban érkeznek az Elefántcsont partról, Maliból és Szenegálból is.
A szírek száma alacsony, mivel ha el is vetődnek Olaszországba, gyorsan továbbállnak Németország vagy Svédország felé, ahol nagy valószínűséggel megkapják a menekültstátuszt, mondta el a kutató.
A többiek viszont táborokba kerülnek, ahol beadják menekültkérelmüket. Aki pozitív választ kap, az marad, a többiek pedig utazhatnak haza. Legalábbis elméletben ilyen egyszerű a helyzet, a gyakorlat a rendszer túlterheltsége miatt ugyanis kevésbé áramvonalas.
Olaszországban három típusú tábor van, vázolta egy beszélgetésen a UNHCR helyi képviselője, Marco Rotunno. A hotspotok, azaz azok a zárt táborok, ahol az újonnan érkezők adatait fel-, az ujjlenyomatait leveszik. A következő lépcső az ideiglenes tábor, ahol a túlterheltség miatt várakoznak, hogy végül bekerüljenek a hosszabb várakozásra is alkalmas táborokba. A ma már börtönszerű magyar viszonyokon edződött olvasónak jelezzük: a hotspotokat leszámítva az összes tábor nyitott.
A rendszer azonban annyira lassú, hogy tömegek ragadtak be az ideiglenes táborokba. „Itt rosszak a viszonyok, nincs integrációs tanfolyam és nyelvtanulási lehetőség” – festette le egy átlagos magyar tábor képét Marco Rotunno. Aztán kiderült, hogy az olasz szükségtáborban nem a magyar sztenderdek szerint rosszak a körülmények:
A táborok jelentős része régi hotelekben működik
– mondta a szakértő, megvillantva az ügy szicíliai vonzatát is: „Ezeket jobban megéri a tulajoknak kiadni az államnak, mint vendégeket fogadni. A fejenként és naponta kapható 35 eurós díj garantált egész évben."
Nem csak a kisebb táboroknál vetődött fel a helyiek anyagi érdekeltsége. A településektől távoli, gyümölcsösök közt működő Cara Mineo nevű komplexum valaha amerikai katonai bázis volt. Kis családi házra emlékeztető sorházaiban most katonák helyett háromezer menekült lakik.
„18 hónapja vagyok itt” – mondta a táborban egy gambiai férfi. „Hogy mit csinálok? Unatkozom. Várok, hogy elbírálják a kérvényem. Néha járok olaszórára vagy számítógépes tanfolyamra. Otthon számítógépes grafikus voltam” – válaszolgatott a szicíliai nap elől az árnyékba húzódó migráns.
Szinte ugyanezeket mondta egy líbiai férfi, annyi különbséggel, hogy 15 hónapja téblábol a táborban, és egy nigériai nő, aki 14 hónapja vár. A Maliból érkezett férfi a fentiekhez annyit tett hozzá, hogy hosszú várakozása közben részt vesz az amúgy sikeres tábori focicsapat edzésein.
Átlagosan 20-30 hónapot töltenek a táborban az emberek
– mutogatta körbe a tábort a joviális autókereskedőnek tűnő igazgató. „A rendszer egyik fő problémája a hosszú várakozás. Hiába duplázták meg az interjúztatók számát, ezzel a bíróságok lettek a szűk keresztmetszet. Mivel nincs menekültekre szakosodott bíróság, az általános ügyek mellett foglalkoznak a menekültkérelmekkel” – ismertette az ügyintézés hátterét Giuseppe Di Natale.
A kisvárosi lakóparknak tűnő területen sétálva igazolni láttam a statisztikai adatokat. Szinte csak feketék lézengtek a széles utakon. A reménytelen hangulatot az igazgató sajátosan értelmezett emberbaráti megjegyzésekkel igyekezett oldani. „Nem helyes, hogy félünk ezektől az emberektől – mondta az öltönyében, kissé verejtékezve. – Csak azért mert feketék, még nem veszélyesek. Persze más a helyzet a fekete nőkkel, na ők veszélyesek” – kacsintott rám az igazgató.
Majd zavart arckifejezésemet látva gyorsan visszatért a tényekhez: „A kérelmek 65-70 százalékát visszautasítják. A többiek rövidebb vagy hosszabb időre szóló tartózkodási engedélyt kapnak.”
A munkakeresésről kérdezve kiderült, hogy az olasz rendszer a fentiek ellenére is próbál rugalmas lenni. „Az emberek hat hónap után már legálisan vállalhatnak munkát. A tábor területén munkaközvetítő is működik, hogy segítsünk a menekülteknek.”
Az ideális körülményekbe persze itt is a valóság rondít bele. „Szinte lehetetlen a menekülteknek munkát találniuk” – vezetett vissza a földközelbe egy helyi civilszervezet munkatársa. „Ennek egyik oka, hogy a szicíliaiak közt is óriási a munkanélküliség. A másik, hogy a tábornak nem ott kerestek helyet, ahol a táborlakók a legtöbb lehetőséget kapnák, hanem ott, ahol a helyieknek a legjobb” – mondta Lucia Borghi. A lakott településektől távol eső táborba napi két busz jár csak, amúgy a lakók a közelben várakozó illegális taxikkal juthatnak be azokra a helyekre, ahol dolgozhatnak.
„Ez a tábor elsősorban a környéken élőknek hasznos. 400 embernek ad munkát egy olyan vidéken, ahol amúgy csak a mezőgazdaságban lehetne elhelyezkedni” – vázolta a helyzetet a Borderline Sicilia nevű, menekültekkel foglalkozó szervezet munkatársa. „Amikor szó volt arról, hogy az itt lakó ezreket kisebb, élhetőbb helyekre telepítik, a helyiek tiltakoztak, hiszen így megszűnne a munkájuk.”
Az aktivista szavait megerősítette a már említett kutató. Ugo Melchiondától már idéztük, hogy szerinte Olaszország valójában nyer a bevándorlással.
Hogy miért, ahhoz a kutató érdekes adatokat szolgáltatott. „Míg az olasz társadalom elöregszik, és az olaszok 30 százaléka 60 év feletti, addig a menekültek kipótolják a fiatalok jelentette hiányt. Náluk 25 százalék 17 év alatti.”
A kutató statisztikái szerint az egészségesebb koreloszlás nem csak elméletben hat az olasz társadalomra, köszönhetően annak, hogy náluk nem néhány éve, a menekültválsággal jelentek meg a bevándorlók. „Az utóbbi 20 évben ötmillió ember érkezett Olaszországba. Mára az Olaszországban élők 8,3 százaléka külföldön született.”
Ebbe a számba beletartoznak az EU-s állampolgárok. Mivel az EU léte megzavarja a statisztikákat, ezért kevesek számára nyilvánvaló: Olaszországban a hajókkal érkező szubszaharaiak a bevándorlók elenyésző részét teszik ki.
Ők azonban az EU-s csatlakozással eltűntek a statisztikákból, és csak a valóságban maradtak meg az olasz rendszerben. Utánuk a marokkóiak, albánok kínaiak és ukránok következnek. Tehát nem azok a csoportok, amelyekkel a hírek alapján a bevándorlást azonosítjuk, mutatott rá a kutató.
„A felnőtt bevándorlók 60 százaléka dolgozik, amivel megelőzik az olaszokat. Miközben az országban élők 8,3 százaléka legálisan vagy illegálisan itt élő bevándorló, a munkák 10 százalékát ők végzik” – mutogatta statisztikáit a kutató. Kiemelte, hogy a bevándorlók épp az olaszok által kevésbé vonzó szektorban találnak munkát: legtöbbjük betanított, vagy szakmunkás. A számokat a Borderline Sicilia munkatársa támasztotta alá helyi tapasztalatokkal.
Szicília mezőgazdasága ma már nem is tudna működni a bevándorlók nélkül.
"Paradicsomot, gyümölcsöt szednek. A legtöbbjüket persze feketén alkalmazzák” – számolt be tapasztalatairól Lucia Borghi.
A fekete munka nem csak a menekültek kiszolgáltatottsága miatt érdekes, de komolyan hat a szicíliaiak mindennapjaira is. A The Times számolt be arról, hogy a legnagyobb menekültcsoporttal, a nigériaiakkal érkezett a szigetre két bűnözői csoport, a Vikings és a Black Axe. A nigériai bandák hamar kinőtték magukat Szicílián.
Sikerük titka, hogy a banda könnyen tud beszervezni tagokat az utcákon kallódó, munkanélküli és kiszolgáltatott menekültek közül. A kiszolgáltatottság miatt a Black Axe módszerei brutálisak: a nem csatlakozók arcát, testét macsetével vagdossák össze, a lapnak egy sebhelyes arcú nigériai menekült is nyilatkozott. A banda elfogott tagjai ellen az olasz rendőrség a maffiaellenes törvény alapján emelt vádat.
A menekültekkel kapcsolatos riasztó hírek természetesen erősen befolyásolják az olasz társadalmat, ahogy a mentőhajók megbélyegzését ismertető cikkünkből is kiderült.
A helyzetet nehezíti, hogy a sötét kép csak unalmas grafikonok áttanulmányozása után lesz világosabb. Az Idos 2014-es adatokkal mutatta meg, mennyibe kerülnek a bevándorlók az országnak: 14,7 milliárd eurós költség mellett 16,9 milliárd hasznot hoznak.
A tényeket azonban torzítják a közelmúlt eseményei, és a rövid távon nyilvánvaló, súlyos kiadások.
Az olasz gazdasági minisztérium adatai szerint a Földközi-tengeri járőrözés és a menekültügyi rendszer fenntartása 2011 és 2017 közt nyomasztóan sokba, 15 milliárd euróba kerültek. A számlának az EU azonban csak 5 százalékát állta, annak ellenére is, hogy a menekültek nyilvánvalóan nem csak Olaszország miatt vágtak neki a tengernek.
„A relokáció is megbukott, a kitűzött 40 ezer ember alig 20 százalékát sikerült más, kevésbé leterhelt országokba áttelepíteni.” A kutató úgy vélte: „Az ilyen hírek miatt fordulnak az emberek a menekültek ellen.”
Cikkünk az Friedrich-Ebert-Stiftung segítségével készült.