Index Vakbarát Hírportál

Vécéforradalom indul Kínában

2017. november 28., kedd 10:55 | aznap frissítve

Kína elszánt, hogy a végsőkig viszi a 2015-ben meghirdetett vécéforradalmat, írja a Guardian.

Az országban járó turistáknak gyakran kellett szembesülniük az ottani közvécék horrorisztikus állapotával és rossz higiéniai körülményeivel. Első lépésként ezért a külföldiek által gyakran látogatott helyeken kezdték el tisztábbá és kulturáltabbá tenni a vécéket.

Egy igazi forradalom azonban csak akkor hatásos, ha minden gyermekét eléri. A forradalom végső szakasza tehát most azt célozza, hogy a helyi lakosság is érezhetően jobb körülményekkel találkozzon a nyilvános vécékben. 

Az ügyet maga, Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke vette kezébe 2015-ben. Hszi most a kínai központi lapnak azt mondta:

A kínai vécéproblémát nem szabad elbagatellizálni, ez igenis fontos szempont a civilizált vidéki és városi élethez.

A cikkből kiderül, hogy a vécéreform fontos része lesz a város- és vidékfejlesztési programnak, amely a tömegek életminőségének javítását szolgálja. Az ügy annyira komoly, hogy Kínában az ENSZ által november 19-re meghirdetett vécévilágnapot

a kínai vécéforradalom napjává

nevezték át. Az országos budihelyzet nemrégiben egy pártkongresszus napirendjére is felkerült, amikor pedig a kínai elnök vidékre látogatott, élénken érdeklődött a helyiektől az ottani vécék állapotáról. 

Kínában a gyors és jelentős gazdasági fejlődést csak lassan követte a lakosság életszínvonalának emelkedése. Vidéken sok helyen még szennyvízcsatornák sincsenek, így az ottaniak most is a klasszikus pottyantós vécét használják. A kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal a múlt héten jelentette be, hogy 2018 és 2020 között 64 ezer vécét építenek vagy újítanak fel.    

Rovatok