Index Vakbarát Hírportál

Gyorsan megtalálták a lengyel kormányfő utódját

2017. december 7., csütörtök 20:47

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel a lemondását benyújtó Beata Szydłót a miniszterelnöki poszton – jelentette be a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülése után.

Kaczynski a háttérben marad

Szyd ło két éve került a kormány élére, miután a PiS visszakerült a hatalomba, legyőzve a Polgári Platformot (PO). A PiS győzelméhez hozzájárult, hogy a párt színeiben korábban kormányfői posztot betöltő, de megosztó Jaroslaw Kaczynski hajlandó volt háttérbe vonulni.  Szyd ło vezetése alatt azonban így is őt tartották a hatalmat kezében összpontosító vezetőnek.

A lengyel kormányfő két napja utalt rá elég egyértelműen egy Twitter-üzenetben, hogy lemondhat posztjáról, ezután rögtön felmerültek a találgatások, amelyek szerint Kaczynski ismét átveheti helyét a kormány élén.

A párt alelnöke is arról nyilatkozott, hogy Kaczynski újra kormányfő lehet, de Adam Lipinski jelezte: ha a párt elnöke nem vállalná a posztot, akkor Syd łót a fejlesztési és pénzügyminiszter válthatja a 38 milliós ország kormányának élén.

Az ellenzéki Lengyel Parasztpárt (PSL) vezetője szerint a PiS szándékosan szította a találgatásokat, hogy a fontos kérdésekről elterelje a figyelmet, ugyanis a lengyel parlament szerdára tűzte ki napirendjére a vitatott igazságügyi reformról szóló vitát.

Rovatok