Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai külügyminiszter tárgyalna Phenjannal, Trump nem

2017. december 13., szerda 05:25 | aznap frissítve

Az Egyesült Államok kész előfeltételek nélküli, közvetlen, előzetes párbeszédet folytatni Észak-Koreával - jelentette ki kedden Rex Tillerson amerikai külügyminiszter washingtonban mondott beszédében.

A Reuters értékelése szerint a tárcavezető bejelentésével eltávolodni látszik az eddigi amerikai politikától, amely a párbeszéd előfeltételekén megkövetelte, hogy a phenjani rezsim feladja nukleáris- és rakétaprogramját.

Miközben Tillerson ismételten megerősítette Washington álláspontját, miszerint az Egyesült Államok elfogadhatatlannak tartja, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel rendelkezzék, leszögezte: "Készen állunk a párbeszédre, amikor ők is készen lesznek". Ugyanakkor ehhez Phenjannak is úgy kell tárgyalóasztalhoz ülnie, hogy kész legyen az irányváltásra nukleáris és rakétaprogramjával kapcsolatban - tette hozzá.

"Egyszerűen csak üljünk össze" - mondta Tillerson, felvetve egy új diplomáciai kezdeményezést a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek enyhítésére. "Beszélhetünk az időjárásról is, ha akarják. Szót ejthetünk arról is, hogy a tárgyalóasztal kerek legyen vagy négyszögletű. Aztán nekiállhatunk egy útiterv kidolgozásához, hogy hová szeretnénk eljutni" - mondta Tillerson jelezve, hogy a kezdeti kapcsolatfelvételek alkalmával lefektetnék a későbbi hivatalos tárgyalások alapelveit.

Egyelőre nem világos, hogy Tillerson, akinek befolyása látszólag megrendült az amerikai kormányzatban, rendelkezik-e Donald Trump támogatásával egy ilyen jellegű diplomáciai kezdeményezéshez. Tillerson azt állította, az amerikai elnök támogatja álláspontját, Sarah Sanders fehér házi szóvivő viszont időközben közölte: Trump Észak-Koreával kapcsolatos álláspontja mit sem változott. "Észak-Korea nemcsak Japánnal, Kínával és Dél-Koreával, de az egész világgal szemben is nem biztonságos módon viselkedik" - fogalmazott Sanders, aki szerint a kommunista rezsim cselekedetei legfőképpen saját magára nézve károsak.

November végén Rex Tillerson Pekingben nyilvánosan elismerte, Washington több csatornán közvetlen kapcsolatban áll Phenjannal, Trump viszont a Twitteren közzétett üzenetében akkor azt javasolta a Kínában tárgyaló külügyminiszterének, hogy ne vesztegesse idejét diplomáciai tárgyalásokra Észak-Koreával. 

Észak-Korea is világossá tette, nem érdekelt a tárgyalásokban Washingtonnal, míg nem fejleszt ki olyan nukleáris robbanófej hordozására képes ballisztikus rakétát, amellyel elérheti az Egyesült Államokat. Szakértők szerint az észak-koreai vezetés még nem rendelkezik ilyen eszközzel, mindemellett a phenjani rezsim - állítása szerint - sikeres kísérletet hajtott végre november végén a Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű rakétájával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét.

Tillerson szerint az Egyesült Államok az Észak-Korea elleni nemzetközi szankciók végrehajtásának szigorításán van, különösen azt szeretné, hogy Kína további büntetőintézkedéseket vessen be. Mint mondta, az amerikai hadsereg minden eshetőségre, bármely észak-koreai fenyegetéssel szemben felkészült. A miniszter kiemelte, Washington arról is egyeztetett Pekinggel, miként lehetne biztosítani az észak-koreai atomfegyvereket egy válsághelyzetben. Washington egyben biztosította a kínai vezetést, hogy amennyiben szükségessé válna és amerikai csapatok kelnének át észak-koreai területre, később ki is vonulnának.

Magas rangú észak-koreai tisztségviselők nem kötelezték el magukat a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek enyhítését szolgáló tárgyalások mellett a múlt heti phenjani látogatása alatt - mondta kedden Jeffrey Feltman, a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese.

Az ENSZ-főtitkár helyettese a világszervezet Biztonsági Tanácsának zárt ajtók mögötti keddi ülését követően a sajtónak azt mondta, hogy Phenjan nem köteleződött el a tárgyalások mellett. Jeffrey Feltman a világszervezet 2010 óta legmagasabb rangú tisztségviselője, aki az elszigetelődött kommunista országba utazott. A diplomata mások mellett tárgyalt Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszterrel. Úgy fogalmazott, ez volt az eddigi legfontosabb diplomáciai küldetése.

"Idő kell nekik, hogy feldolgozzák és fontolóra vegyék, miként válaszoljanak üzenetünkre" - mondta Feltman, aki szerint Ri Jong Ho egyeztetéseikről tájékoztatja Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt is.

Feltman kiemelte, hogy felkérte a phenjani rezsim tisztségviselőit, hogy jelezzék készek-e arra, hogy esetleges "tárgyalásokról tárgyaljanak" vagy technikai kommunikációs csatornákat nyissanak, például forródrótot a hadseregek között a feszültségek enyhítésére, a szándékok jelzésére, a félreértések elkerülése végett illetve hogy elejét vegyék bárminemű válságnak.

Kim Dzsong Un kedden "nagy történelmi győzelemnek" nevezte országa legutóbbi ballisztikus rakéta kísérletét, s megfogadta, Észak-Koreát a legerősebb nukleáris és katonai hatalommá teszi - közölte az észak-koreai KCNA hírügynökség.

"(Kim) ünnepélyesen bejelentette, hogy pártunk és népünk nagy történelmi győzelme az ország nukleáris erőit gyarapító új stratégiai fegyverrendszerek, az atom és hidrogén bombák valamint a Hvaszong-15 interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztése, amit csak halállal dacoló küzdelemmel, nagy áron voltak képesek elérni" - jelentette a KCNA. (MTI)

(Borítókép: Propaganda plakáttal felvonulók a phenjani Kim Ir Szen téren 2017. július 6-án. Fotó: Kim Won-Jin/AFP)

Rovatok