A putyini Oroszországban remekül használja az összeesküvés-elméleteket az orosz hatalom arra, hogy bebiztosítsa magát: a társadalom jelentős része ma már úgy tekint hazájára, mint a Nyugat által ostromlott erődre, amelynek megvédésére csak a jelenlegi vezetés képes. Azonban abban, hogy a Szovjetunió széthullása után az összeesküvés-elméletek a perifériáról a hatalom politikai eszköztárába is bekerültek és hatékonyan működnek, abban nagy a felelőssége a Nyugatnak is – állítja a Leeds University oktatója, az orosz Ilja Jablokov, a megjelenés előtt álló Oroszország Erőd – Összeesküvés-elméletek a posztszovjet világban című könyv szerzője.
Mi az, hogy összeesküvés-elmélet? Könnyű lenne a dolgot elintézni annyival, hogy a galád politikusok fegyvere a hülyék csatasorba állításához, csak ez épp annyira volna valós magyarázat, mint amilyenek az összeesküvés-elméletek (conspiracy theory – ct) világmagyarázatai.
„Putyin elé letették a jelentést az asztalra, hogy Mihail Hodorkovszkij lepaktált az amerikaiakkal: ha a milliárdosból orosz elnök lesz, akkor leszereli a teljes atomarzenált” – ezzel indult a leszámolás 2003-ban a leggazdagabb orosz oligarchával, a Jukosz olajtársaság alapító tulajdonosával szemben, már ha hihetünk a másfél évtizeddel korábbi ct-nek. Ilyet persze hivatalosan sosem állított senki a végül adócsalásért 10 évre leültetett Hodorkovszkijjal szemben, a lényeg, hogy a vád része lett a köztudatnak, azzal, hogy vagy igaz, vagy nem. Ha nem, talán akkor is ez volt a célja a magát az orosz demokrácia élharcosának mutató vállalkozó-politikusnak.
Ez a ct már egy bő tíz éves folyamat végén jelent meg Oroszországban: abból az időből származik, amikor már a hatalom eszközévé vált a ct, amely a Szovjetunió felbomlása után hosszú utat tett meg a hatalom perifériájáról a Kremlig,
Az összeesküvés-elméletek természetes részét adhatják a politikának, tévedés kizárólag káros dologként beszélni róluk
– mondta Ilja Jablokov, aki a zsidókat érintő összeesküvés-elméletek vizsgálatától jutott el kutatásának jelenlegi témájához.
„A ct inkább egy vészjelzés, akkor üti fel a fejét, amikor az ország életét befolyásoló folyamatok átláthatatlanok, és a gazdasági, politikai hatalom egyenlőtlenül oszlik el a társadalomban.” Ennek alapján nem annyira a ct-kel, mint az ezt kiváltó jelenségekkel kellene megküzdetni, feltéve, ha ez a hatalom érdeke. 2003 után azonban Oroszországban ez már nem így volt, a Nyugat-ellenes ct-k egyre nagyobb teret kaptak, és váltak a Kreml politikájának hol felvállalt, hol csak sejtetett magyarázatává.
Sőt, úgy tűnik, globálisan is kényelmessé vált, hogy a ct-k meghatározók legyenek. A Nyugat-ellenes éppoly kényelmes a Kremlnek, mint az oroszellenes a Nyugatnak – vélte az egykor CEU-n tanult Jablokov, aki pénteken előadást is tart a posztszovjet ct-kről a Political Capital rendezésében.
„Még a tomszki egyetemen, ahol a diplomamunkámat védtem, a bizottság első kérdése az volt: azt állítom tehát, hogy Jézust nem a zsidók feszítették keresztre? Mondtam, hogy ez nem témája a munkámnak” – a kérdés viszont az egyébként a rómaiak által keresztre feszített Jézusról önmagában is jól jelezte, Oroszországban nehéz lenne tudományos munkát írni a ct-kről. „Nem csak a politika miatt, egyszerűen értetlenség veszi körül a témát.”
A könyv címe azért is „Oroszország erőd”, mert a vizsgált ct-k lényege, hogy a világ el akarja szigetelni Oroszországot. „És most már komolyan ebbe az irányba halad az állam működése is. A Kreml ezt az erőd fogalmat először csak színes fordulatként használta a 2000-es években, eleinte még világos volt, hogy a hatalom képviselőinek vagyona és élete jelentős részben oda kötődik. De 2012-re – Putyin újraválasztásának idejére, az akkor megindult tüntetési hullám láttán – eljutottak oda, hogy végleg ki kell jelölni a határokat. A dolog működik, mert az emberek többségének nem is annyira fontos a külvilág.”
Az 1990-es évek szélsőségeseinek értelmezésében Szovjetunió szétesése nyugati összeesküvés eredménye volt. Ők mondhatták ezt, hiszen a hatalmon kívül voltak, olyanok, akik az 1991-es, Gorbacsov elleni, a Szovjetunió egyben tartását célzó utolsó restaurációs kísérlet elbukását kudarcként élték meg.
Ez a ct az új, jelcini hatalomtól ekkor viszont távol állt: elvégre ők a Szovjetunió szétesésének nyertesei voltak, ebből jött létre a demokratikus Oroszország, így a hatalom sem magát, sem az országot nem állíthatta be egy összeesküvés végtermékének. Putyin is ennek a jelcini hatalomnak az örököse, nyíltan ő sem állíthatott ilyesmit, egészen az elmúlt évekig. Ma sem mondja ezt nyíltan, bár az a nyilatkozata, amely szerint a Szovjetunió szétesése „a 20. század geopolitikai katasztrófája volt”, valami ilyesmit sejtetett.
„De épp ez a lényeg, a sejtetés. Ő nem vállalhat egyetlen álláspontot. Zsonglőrködik a jelentésekkel. A negatív értelmezés – a Szovjetunió szétesése egy összeesküvés eredménye – akkor jön elő, ha a félti a hatalmát” – mondta Jablokov. Nyugodtabb időben a hangsúly azon van, hogy a Szovjetunió után egy demokratikus Oroszország született. Ugyanez a zsonglőrködés megy 1917-tel és Sztálin korával is: egyrészt van maga a generalisszimusz, egy kényszerpályán mozgó, az árulásra bármikor kész Nyugat miatt nehéz helyzetet menedzselő, Hitlerrel eleinte egyezkedő politikus, aki végső soron megnyeri a II. világháborút. Másrészt van maga a rendszer, amelyben Putyin úgy ítéli el az üldöztetést, a Gulagot, hogy közben egyszer sem említi Sztálin nevét.
A Kreml helyzete egyébként is kettős: a ct-k azt is sugallják, hogy vannak erősebbek, akik elnyomnák, de ezt atomhatalomként, a világháború győzteseként nem engedheti meg az orosz mentalitás. Másrészt persze az, hogy ellened a legerősebbek szövetkeznek, erőt is sugároz. A ct-ktől való tartózkodás után 2002 körül vette át fokozatosan a Kreml is, hogy igen, a Nyugat szervezkedik Oroszország ellen. A vezetés félti a maga hatalmát, ezzel gyűjti maga köré a támogatókat.
A fordulópont azonban még Putyin előtt volt, 1998-ban, amikor az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) bizalmatlansági indítványt kezdeményezett Borisz Jelcin ellen. Ez volt az a pillanat, amikor az összeesküvés-elmélet megjelent a hatalom képviselőinek – legalábbis a parlament tagjainak – szintjén.
Jelcin ellen öt vádat fogalmaztak meg: kárt okozott a Szovjetunió megszüntetésével, szétlövette az 1993-as parlamentet, legyengítette a hadsereget, elindította a csecsen háborút, és népirtást indított az oroszok ellen. Az 1999-es szavazáson végül egyik vádpontban sem érte el a szükséges 300 szavazatot, a legmesszebb 283 szavazattal a csecsen háború elindításának vádja jutott.
Innentől azonban a ct, mint eszköz az utcáról a hatalomba került – vélte Jablokov. És aztán ott is maradt, a már említett, Hodorkovszkijjal szembeni kampánnyal, hogy mára a nyílt Nyugat-ellenes ct-k meghatározók legyenek a Kreml politikai nyelvében.
Így kerülhetett sor a Krím bekebelezésére is, ami után az akkor épp népszerűségét fokozatosan elveszítő Vlagyimir Putyin – természetesen a Kreml felé lejtő médiatérben, valódi politikai verseny nélküli helyzetben, de azért mégsem teljesen magától értetődően – visszakapaszkodott a csúcsra, hogy 2018-ban jó eséllyel ismét hat évre legyen elnök.
Közhely, hogy a kétpólusú világrendszer megszűntével a NATO nehezen találta a helyét az egypólusú világban. „Az ukrajnai konfliktus után mindenkinek kényelmesebb lett, vissza lehetett térni a régi értelmezési keretbe: a Nyugat Moszkvával szemben.”
Mindkét fél összeesküvés-elmélete kényelmes terepet biztosít ebben a helyzetben. Ez csúcsosodott ki az amerikai elnökválasztási kampányban is, amely a másik oldal ct-jét villantotta fel:
Az amerikai sajtó szégyene, ahogyan ábrázolta az orosz befolyást, szerepét az amerikai elnökválasztásban: mitizálta a Kremlt, sokkal erősebbnek festette le, mint amilyen.
„Trump győzelmében azonban kevés szerepet játszott az orosz beavatkozás, a Kreml ehhez kevés. Közben az összeeskövés-elméletek olyan magas szinten hangzanak el az Egyesült Államokban, mint talán még soha.”
Ahogyan írt a nyugati sajtó az orosz befolyásról, azzal csak szívességet tett Putyinnak – vélte Jablokov, aki nem az orosz befolyásolási szándékok tényét vitatja, csak annak hatékonyaságát. Szerinte „Putyin zseniális volt a Russia Today létrehozásával. A csatornán keresztül maga a Kreml beszél a nyugati összeesküvés-elméletekről.”
Pedig „az RT konkrét hatása elenyésző lenne, az amerikai háztartások mérhetetlenül kis százalékában nézik. A legnézettebb videói sem a a Nyugat-ellenességről szólnak. Az első helyen a japán cunamiról készült felvételei vannak a youtube-on, az Egyesült Államokat érintő téma nincs is az első tízben, de még Putyin is épp csak a tizedik.”
Jablokov szerint a Kreml azonban jól adta el az RT látszólagos erejét, és ezt tovább fokozta a nyugati sajtó. Oroszország az Egyesült Államokban ma az amerikaiak problémáinak rossz forrásaként jelenik meg, ott van Putyin, aki marionettként mozgatja Trumpot, hát, ez messze van a valóságtól – viszont nincs ellenére a Kremlnek és a Trump-ellenes amerikai szavazótábornak sem jön ez rosszul.
Ha, valamikor, talán a Joe McCarthy szenátor nevéhez kötött kommunistaüldözés idején volt az Egyesült Államokban a mai szinten a ct elfogadottsága. „Azóta nem, és eddig épp az akkori idők biztosítottak ellene védelmet: élt a meggyőződés, hogy ha valaki túlzottan belebonyolódik az összeesküvés-elméletekbe, akkor az végül valami vállalhatatlan dologhoz vezet.”
A kutató szerint Trump egyébként ezzel 2012-ben élt, nem is ment vele sokra, 2016-ban ezt már jobban kerülte, persze a populista szólamokat ettől még bátran használta. Furcsa módon inkább Hillary Clinton volt az, aki valamiféle összeesküvés-elmélettel állt elő, azt állítva, hogy Trump az oroszok ügynöke. Vereségében ez is szerepet játszhatott – vélte Jablokov, de ez nem a demokraták elnökjelöltjével szemben Trumppal szövetkező oroszok erejének bizonyítéka.
„Az Egyesült Államok intézményei azonban elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak egy-egy összeesküvés-elméletet valló politikus ámokfutásának, akár Trumpénak is, aki valószínűleg hisz is sok összeesküvés-elméletben.
Oroszoszág és Magyarország helyzete más: itt kevésbé vannak intézményi korlátok, ha az összeesküvés-elméletek a legmagasabb szinten válnak a politikai retorika részévé, és irányító erővé akkor annak kívülről sokkal nehezebb megálljt parancsolni.
Hogy Putyin hisz-e ezekben, nem tudom, szerintem ő senkinek nem hisz, de mindegy is, a lényeg, hogyan használja a ct-t.” Annyira gyakran azért nem él ezzel, vagyis célzottabban használja, kis adagokban, utalgatva, – például legutóbb, amikor az oroszokról biológiai mintákat gyűjtő amerikaiakról beszélt – a többit aztán elvégzi a rendszere maga, a túlbuzgó csinovnyikokkal és a kormányhoz hű médiumokkal.
Jablokov szerint igazságtalanság volna egyszerűen Oroszországot okolni azért, mert társadalmában annyira hatékonyan működik a Nyugat-ellenes ct. „Oroszországot magára hagyták 1991-ben a demokratikus rendszer kialakításának terhével. Figyelmen kívl hagyták Oroszország szempontjait, például Szerbia 1999-es bombázásakor is .”
Putyin 2007-es müncheni beszéde sem volt alaptalan, amikor Oroszország katonai gyengítését célzó folyamatokról beszélt. De beszéde Nyugaton reflexből, érdemi vizsgálat nélkül kapta a vádat, hogy Putyin visszatért a hidegháborúhoz. Pedig akkor a Nyugat fogadtatásán is múlt, merre megy tovább az orosz vezetés.
Azonban a Kremlre is visszaüthet a ct-kre való társadalmi fogékonyság: ezt mutatta Vjacseszlav Malcev gyors felfutása is – hozta fel a perifériára sodrodótt egykori kormánypárti politikust Jablokov. Ő is a ct nyelvén beszélt arról, hogy Putyin rossz, és erre volt fogadóközönség, még ha mostanra ez semmivé lett, miután Malcev Franciaországba elmenekült, és a november 5-re meghirdetett tüntetésén letartóztatott százak úgy is érezhették, hogy cserbenhagyta őket.
A közösségi oldalak is viszik előre a ct-ket, gyorsan terjednek, és az információs buborékok miatt ezek cáfolata, kontrollja is nehéz.
Most azonban a Kreml-kompatibilis ct-k az uralkodók, amelyek a Krím elfoglalását is lehetővé tették, viszont olyan útra vitték Oroszországot, ahonnan nehéz visszatérni a normalizált nemzetközi viszonyokhoz. Egyelőre nem is kell, mert a Krímmel egyelőre a hatalom többet nyert, mint veszített: földbedöngölték a vélt és valós kritikát, az egyébként kezes parlamenti és a valós, törvényhozáson kívüli ellenzéket hosszabb időre megbénították és persze egyelőre hatékonyan elnyomták azokat az összeesküvés-elméleteket is, amelyek a hatalommmal szemben állókat erősítenék.
Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Natalia Kolesnikova / AFP.